2022. szeptember 5., 15:27

Magyarok öt kontinensen

Lapunk olvasói előtt sem ismeretlen Farkas József György külpolitikával foglalkozó újságíró, több magyarországi lap tudósítója, aki egyedülálló feladatra vállalkozott: összeállította és könyvbe foglalta a világban található magyar vonatkozású szellemi és tárgyi emlékeket. Ezek domborművek, táblákra rótt feliratok, szobrok, utca- és földrajzi nevek, olykor freskók vagy megjelölt szikladarabok és egyebek. Nem is gondolná az ember, hány olyan hely van az egyes világrészeken, ahol – igaz, virtuálisan – egykor élt híres magyarokkal találkozhatunk.

farkas józsef
Fotó: Magyar7/Archív felvétel

A szerző térben és időben utazva a honfoglalás korától egészen a legutóbbi időkig öt kontinensen veszi számba a honfitársainkra utaló emlékeket. A hatodik földrész, az Antarktisz csak azért maradhatott ki, mert az első olyan rendkívüli magyar teljesítmény, amely ehhez a lakatlan térséghez köthető: Rakonczay Gábor és három társa gyalogosan megtett útja a Déli-sarkra időben egybeesett a könyv 2019-es megjelenésével. Természetesen az összes magyar vonatkozású emléket lehetetlen lenne akár több kötetben is számba venni, de Farkas József György így is elképesztő gyűjteményt tett elénk. A 240 oldalas könyvben legalább 1200 (részben saját készítésű) fotó és kép egészíti ki a szöveget.

Műfaját tekintve egyfajta történelmi olvasókönyv és egyben útikalauz, amelyben a szóban forgó személyiség tömör életrajza, esetleg valamilyen magyar vonatkozású esemény bemutatása mellett arról is szó esik, mikor, milyen alkalomból helyezték el vagy állíttatták az emléket, kik vettek részt a megalkotásukban.

Számos személyiség és esemény sokunk előtt jól ismert, mégis meglepődünk, hogy még a legtávolabbi országokban is szinte kötelességüknek tartották az illetékesek, hogy emlékeztessék polgáraikat a kiváló magyarokra, legyenek azok írók, zeneszerzők, képzőművészek, politikusok, filmszínészek, tudósok, mérnökök, katonák, papok vagy éppen világhírű sportolók. A legismertebb magyarok közül is kiemelkedik Petőfi Sándor és Kossuth Lajos, hiszen több százra tehető a világban rájuk emlékeztető szobor vagy tábla, de sok ezernyi utca és tér is viseli a nevüket. Vannak azonban olyan magyarok is, akikről szülőföldjükön csak kevesen hallottak, de például Izraelben, Dél-Amerikában vagy éppen Kanadában nagy tisztelet övezi őket, és évente megemlékeznek róluk.

Vannak a magyar történelemnek olyan időszakai, amelyek más népek elismerését is kiváltották. Például az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra Észak-Amerikától kezdve, Európa számos országán át Ausztráliáig bezárólag számos tábla, plasztika, esetleg állandó kiállítás emlékeztet. A szerző nem csak felsorolja az egyes helyszíneket, annak is utána nézett, mi minden történt az emlékhely létrehozása óta, mennyire fontos évekkel, évtizedekkel később is a helyiek számára a megemlékezés.

A végére hagytam egy kuriózumot, amelyről a könyvben ugyancsak szó van. Ez a legnagyobb kínai városban, a 25 millió lakosú Sanghajban található monumentális szórakoztatópark, ahol ismét felépítették a világ legnevezetesebb épületegyütteseit, emlékműveit, köztük a budapesti Hősök terén álló Millenniumi Emlékmű másolatát, amely az egyiptomi piramisok, holland szélmalmok, Michelangelo Dávidja és egyéb nevezetes alkotások társaságában áll. A nagyszabású vállalkozás azonban anyagilag nem bizonyult nyereségesnek, ezért lassan kikezdi az idő vasfoga, miután senki nem törődik a karbantartással.

(Kossuth Kiadó, 2019)

Megjelent a Magyar7 2022/35. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.