Lássuk a díjazottakat!
Két előadással ünnepli szeptember 21-ét, a magyar dráma napját a Komáromi Jókai Színház.
John Keegan kötete a napóleoni háborúkat lezáró döntő ütközet olvasmányos, életszagú krónikája.
Fogják ki az aranyhalat...!
A műsor szerkesztője a felvidéki származású Bodó Mária.
Jacsmenyík József élő példája az elkötelezettségnek és ösztönös hivatástudatnak.
A Komáromi Jókai Színház még 2021 októberében Rédli Károly rendezésében, Lakatos Róbert zenéjével mutatta be az Örökség című darabot a Benkő Géza Stúdiószínpadon, amely most a nagyszínpad deszkáira költözik át.
Énekszó ugyan nem csendült fel, de magvas gondolatok elhangzottak.
A világ filmművészetére nagy hatást gyakorló, rendkívül gazdag életműve több mint öt évtizedet fog át.
A gasztronómia ugyanúgy a nemzeti kultúránk része, mint az irodalom vagy a zene.
A XIX. századi magyar festészet és rajzművészet kiválósága élete nagy részét külföldön töltötte.
Magyarország legkorábban alakult metál zenekara, a Moby Dick együttes fennállása óta most először lép fel Pozsonyban.
A hírre, hogy Németországban egyesek tiltólistára szeretnék tenni a Winnetout, az ember azt sem tudja, nevessen vagy gyászoljon.
Sziklai (Schwartz) Jenő Füleken született 1888. június 13-án és már 16 éves korában színészként debütált Micsei F. György (1862–1919) vándortársulatában.
A szerző gyermekeknek szóló kötetei megmutatják, mennyire hasznos, ha a felnőttben is megmarad a gyermeki könnyedség.
Jövő nyáron nagy buli lesz!
A futballnak elengedhetetlen tartozéka a szurkolótábor, amely nélkül egy mérkőzés semmit sem érne.
Újabb résszel jelentkezik a ma7 médiacsalád újságíróinak kulturális ajánlója. Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Gergely Papp Adrianna, Debrőd polgármestere szerint szeretnék ezt a kedves szokást, amit csak nagyon kevés helyen ismernek, a faluban újraéleszteni és tovább éltetni.
Táncosokat, kosztümöst, hangmérnököt és világítástechnikust is keresnek.
Életünk része az öröm, de a szenvedés is.
Az élet nagy kérdéseire is keresi a válaszokat.
A megnyitó 2022. október 21-én kerül megrendezésre.