Az elmaradt tiszteletpéldány
A magyar tudományos életben két Szinnyei József is jeles munkát végzett. A Komáromban született idősebb Szinnyei József (1830–1913) kiemelkedő bibliográfus és lexikográfus volt, a Magyar írók élete és munkái című 14-kötetes összeállítása közel 30 000 magyar(országi) író életrajzát és kiadott műveinek jegyzékét tartalmazza.
Idősebbik fia, a Pozsonyban született ifjabb Szinnyei József (1857–1943) a finnugrisztika jeles tudósa, professzora volt a pesti egyetemen, 1896-ban a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. 1879-ben állami ösztöndíjasként egy évet Finnországban töltött, itt ismerte meg későbbi feleségét is, Hilma Rosendahlt, a helsinki finn színház művésznőjét. Ő használta először Finnországgal kapcsolatban az „ezer tó országa” kifejezést, ilyen címmel könyvet is írt a finnekről.
Kiadott több írói életrajzot és forrásértékűnek tartják A tudomány, az irodalom és művészet állapota Magyarországon Mátyás trónraléptétől a mohácsi vészig című pályamunkáját, bár ez eddig még nem jelent meg nyomtatásban.
A finn nyelvnek olyan alapos ismerője volt már egyetemistaként, hogy amikor Helsinkiben egy hagyományos ünnepség keretében őt is felköszöntötték doktori címe elnyerése kapcsán, egy hosszabb finn beszédben reagált az elhangzottakra. A helyiség sarkában két egyetemi szolga is hallgatta Szinnyeit, és egy idő után az egyikük odaszólt a másiknak: „Te elhiszed, hogy ez a fiatalember járt Magyarországon? Mert én bizony nem. Olyan finn ő, mint te vagy én!”
Kibocsátásakor 1 kg arany 3800 pengőt ért. Az új pénznek mindenképpen magyar nevet akartak adni, és a számos javaslat közül – turul, libertás, máriás – végül a pengő mellett döntöttek, mivel a 18. században az ezüstforintokat pengő forintoknak is nevezték. De ha már új pénznem, akkor az sem volt mellékes, hogy milyen formában szerepeljen a papírpénzen a szöveg. Popovics Sándor, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Akadémiánál érdeklődött, hogy maradjon-e a már korábban is használt mondat: „A bankjegyek utánzása a törvény szerint büntettetik.” Ez a fogalmazás szúrta a bankvezér szemét, ezért kérdezett rá, nem lehetne-e valahogy magyarosabban kifejezni. Balogh Jenő, az Akadémia főtitkára természetesen egy olyan akadémikus nyelvészhez továbbította a kérést, akiben megbízott, ráadásul joggal gondolta, hogy nem sokat fog töprengeni a megoldáson. Már csak azért sem, mert a dolog sürgős volt, és néhány órán belül már a bankban kellett lennie a válasznak.
A jegybank elfogadta a javaslatot, és ez a figyelmeztetés került a bankjegyekre. Amikor a következő évben megjelent az új pénz és Szinnyei olvashatta rajta a pénzhamisítóknak szánt „figyelmeztetését”, tréfás üzenetet küldött Popovicsnak, amelyben jelezte, hogy honoráriumot nem kér az általa javasolt szövegért, de szívesen venné, ha a különféle „kiadványokból” egy-egy tiszteletpéldányt eljuttatnának a címére. A bankároknak azonban – ez közismert – pénzük ugyan sok van, de humorérzékük vajmi kevés, így Szinnyei nemhogy tiszteletpéldányt, de még választ sem kapott a levelére.
