Az alkotó öröme
Krascsenits Piroska, a bakai keramikus cserepeit messziről felismerni a csallóközi vagy a mátyusföldi piacokon. Az ősi zöld szín, az egyszerű formák, az áruból és az azt kínáló fiatal nőből áradó kedvesség odavonzza a tekintetét a szép dolgok iránt érdeklődőknek.
Gyerekkoromban sokat saraskodtam, ha esett az eső – mondja Piroska. – A pocsolyákból szedtem a sarat, abból gyúrtam mindenfélét. Sokat rajzoltam, és nagyon szerettem varrni is. Mikor eljött a középiskola-választás ideje, a szüleim körbejárták az iskolákat, de nálunk, a Dunaszerdahelyi járásban nem volt olyan lehetőség, amilyet én kerestem. Aztán rábukkantunk egy győri iskolára, ahol kézművesmesterségeket lehetett tanulni. Fel is vettek a bábkészítő szakra, de kevés volt a jelentkező, így nem nyílt meg a szak abban az évben. A másik szak a fazekasság volt, azt végeztem el. Már nem a sarat, hanem az agyagot gyúrtam. Azóta is ezt csinálom, tizennégy éves korom óta.
A harmincas éveiben járó fiatalasszony szinte minden napját a fazekasműhelyében vagy a piacokon tölti. Teljes mértékben nem tud megélni a szakmájából, mégsem akar mást csinálni a jövőben sem, csak korongozni. Nagy álma, hogy gyerekekkel foglalkozzon, nekik tanítsa ezt az ősi mesterséget.
Két lánya közül a kisebbik délutánonként sokszor játszik a műhelyben az anyukája mellett. Ötéves óvodás, de már saját asztala, eszközei vannak. Nagyon ügyesen formázza az agyagot, mutatja a kicsi figurákat Piroska, és elmondja, hogy szerinte az óvodások sokkal kreatívabbak, bátrabbak, mint a nagyobb gyerekek. Még meg merik alkotni azt a világot, ami bennük él, nem félnek attól, hogy mit mondanak rá a felnőttek. Az iskola aztán, néhány kivételtől eltekintve, jelentősen visszaszorítja a született kreativitást a gyerekekben.
Már nincsenek igazi fazekasok errefelé, mondja. Van néhány kézműves keramikus, de talán a klasszikus fazekasárura nincs is nagy igény. Muszáj alkalmazkodni a piaci kereslethez. A keramikusoktól is a modernebb tárgyakat várják. Piroska is főleg kisebb használati tárgyakat, poharakat, tálacskákat, szappantartókat, mécseseket, vázákat és különféle dísztárgyakat készít. Saját üzlete nincs, inkább vásárokra, piacra jár. Úgy érzi, azoknak megvan a hangulatuk, ami egy ützethelyiségben elvész.
Majdnem minden hétvégén felkerekedik a portékájával, hogy szétrakja azt valamelyik őstermelői piacon, kézművesvásárban, falunapon. Ismerik, szeretik, sok helyre hívják nemcsak árusítani, hanem gyerekfoglalkozásokat is tartani. Nyaranta gyakran megy gyerektáborokba, amiket nagyon szeret.
Vannak kedvencei, például a pozsonyeperjesi Pöttyös Gyíkok gyerektábor vagy a csiliznyáradi Rákóczi Tábor, mondja. Jó a hangulat, rátermettek a pedagógusok, és ügyesek, kreatívak a gyerekek.
A kézműves édesanya a férjétől elvált, egyedül neveli a tizenegy és ötéves lányát. Szerencsésnek érzi magát mégis, mert nagyon sok támogatást kap a szüleitől. A bakai porta szép példája a többgenerációs család együttélésének, ami már rég kiment a divatból. Három család él itt egymást segítve. A nagyszülők és Piroska is, akárcsak a testvére a családjával saját, külön lakrészben lakik, mégis valamennyien egy udvarban élnek, osztozva örömökben, de a munkában és a feladatokban is. A nagy udvar egyik szegletében kapott helyet a kis fazekasműhely. Mellette van egy bemutatóterem is, ahol roskadoznak a polcok a karácsonyi vásárokra előkészített árutól.
Reggelente korán kel a család. Piroska néha már hatkor a műhelyben dolgozik, a nyugdíjas nagypapa beülteti autójába a négy unokát, és viszi őket Bősre óvodába, iskolába. Délután és este a nagymama és a sógornő vigyáz a gyerekekre, mert sokszor, főleg a karácsonyi nagy hajtás előtt még vacsoraidőben is forog a korong a műhelyben. Sőt, néha este kilencig, fél tízig szorgoskodik Piroska, hogy minden megrendelés elkészüljön az ünnepekre.
A karácsonyt a gyerekeknél jobban talán csak a kézművesek várják. Kettős ez az érzés. Üzleti szempontból ez a legfontosabb időszak, éves bevételük nagy részét ilyenkor keresik meg. De a munka és a piacozás is sokkal több, sokkal kimerítőbb, mint máskor.
Piroska februártól szeptemberig az agyagozás mellett kertészkedik, amit ugyanúgy élvez, mint a tanult szakmáját. Boldog, mert azt csinálja, amit szeret. Kiegyensúlyozott ember. A keze alól kikerült munkákon ez a belső harmónia és szeretet tükröződik. Egyszerű, de mégis egyedi formák egy-két jellegzetességgel. Messziről felismeri az, aki már vásárolt nála. A bögréken, mécsestartókon a piros tulipán helyett karácsony tájékán az ünnep szimbólumai bukkannak fel. A süteményestálcákról nagymama horgolt terítőinek domború mintája köszön vissza, a levél alakú kínálóedények formája a lehullott szőlőlevelek alakját őrzi. Minden egyes darab különbözik valamelyest a másiktól, hiszen egyedi darabokról van szó. A zöld színű mázt szereti, a legősibb fazekas színt. Szeretné, ha az egyszerű emberek is hozzájutnának a munkáihoz, ezért megfizethető áron kínálja a portékáját. Nem feltétlenül meggazdagodni akar ebből a munkából, mondja. Az a legnagyobb öröm a számára, ha visszajárnak a vevők, és új darabokat vásárolnak a meglévőkhöz, mondja el a bakai keramikus.
Krascsenits Piroska azok közé az emberek közé tartozik, akik mellett jó elüldögélni. Nála az első az alkotás öröme, a másik a vevőé, ami újra csak visszaszáll az alkotóra.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/47. számában.
