A Jókai nem elégszik meg a népszínházi státussal – nagyinterjú Gál Tamás színházigazgatóval
Immár második alkalommal nevezte ki Nyitra Megye Önkormányzata Gál Tamást, hogy újabb öt évig vezesse a Komáromi Jókai Színházat. A színész és rendező második mandátuma májusban kezdődik. Ebből az alkalomból kérdeztük tapasztalatairól, jövőbeli terveiről, de általános színházi közérzetéről, és a Komáromon túlmutató elképzeléseiről is. Gál Tamás a tőle megszokott szenvedéllyel vázolta fel az őt körülvevő színházi és kultúrpolitikai környezetet, amely olykor atipikus megoldásokat is igényel ahhoz, hogy a közönség egyre növekvő számban látogassa a Jókai Színház előadásait.
A MAGYAR7 hetilapban immár ötödik éve nemcsak színészi és rendezői, hanem színházigazgatói pályájának jelentősebb megállóit is követjük. 2020-ban pályázott először, rögtön el is nyerte a posztot, amit most újabb öt évre meghosszabbíthat. Beszéljünk előbb a lejáró megbízatási időszakról, vagy tekintsünk előre és a tervekről beszéljünk?
Ha jól értem, akkor a kérdés az, hogy miért engem választott a szakmai bizottság. Ha erre keressük a választ, akkor mindenekelőtt azt kell elmondani, hogy egy ilyen pozíciót, mint a színházigazgatóé, rengeteg kritika éri. Így voltam ezzel én is korábban, hiszen kit mást kritizáltam volna, mint az intézmény fejét, az igazgatót. Aki ezzel nincs tisztában, az ne is vállaljon ilyen megbízatást, hiszen mi, művészek rendkívül érzékenyek vagyunk, s ezért az intézmény soha nem fog tudni mindenkinek megfelelni. Színházi életünk fő problémáját abban látom, hogy Kassa és Komárom, a két kőszínházunk kevés. Sokkal több az új végzős tehetségünk és a játékkedv is bennünk, itt élő magyarokban. Az amatőrmozgalom nagyon erős, s ennek köszönhetően sokkal több tehetség kerül ki a professzionális világba, mint amennyit elbír a két intézmény. Ez hatalmas probléma, hiszen hosszú évek után most tudok két fiatalt szerződtetni, s őket sem teljes állásban. Egy távozó alkalmazottunk helyét osztom ketté, illetve az egy év múlva nyugdíjba vonuló kollégánk helyén is osztoznak, s akkor lesz majd teljes a szerződésük.
Emellett a kulturális tárca által biztosított források pedig nagyon bizonytalanok. Mindezekből az következik, hogy le kell szűkítenem az eddig foglalkoztatott külsős, vendégművészek számát, akiket pedig az elmúlt években gyakran foglalkoztattunk. Ezek a mi alapvető fundamentális problémáink, s erre kell megoldásokat találnia a színházigazgatónak. Vélhetően az eddigi működésem győzhette meg a szakmai bizottságot, amikor újbóli kinevezésem mellett döntött.
Válaszában említette egy harmadik szlovákiai magyar színház szükségességét, elsősorban a tehetségek nagy számából kiindulva. De vajon a közönség várható száma, a nézők érdeklődése is indokolna egy új színházat?
Komáromban korábban öt fajta bérlet volt, most már nyolc van, nem is beszélve a tizenhat ifjúsági és gyermekbérletről. Egy évben megközelítőleg ötvenezer látogató jön el az előadásainkra. Ez óriási szám, főleg ha tudjuk, hogy ma már az emberek nem szívesen utaznak, s kétszáz kilométert nem tesznek meg egy színházi előadásért, esetleg százat, de azt is inkább csak fővárosi előadás végett. A mi vonzáskörzetünk egy hatvan kilométeres kör, ami már nagyon jónak számít. Az ezen kívül eső településekre már mi utazunk ki. Sőt, s ezt nem akarom elkiabálni, most úgy áll a helyzet, hogy jövőre a nyitrai Andrej Bagar Színházban vezetünk be egy magyar bérletet, a zoboralji magyarok bérletét. Ez a nyitrai igazgatónővel, Veronika Moravčíkovával való kitűnő együttműködésünk egyik eredménye, hiszen egy közös előadást is tervezünk. Itt kell megemlítenem a Szlovák Nemzeti Színházzal adódó közös lehetőségeket, amelyet még csak most kezdünk majd kihasználni. Remek bizonyítékai ezek annak, hogy a magyarországi színházakkal való együttműködés mellett nem szabad elfeledkeznünk a szlovák szakmai kapcsolatokról sem, s az ehhez vezető két legjobb út Nyitrán vagy a Szlovák Nemzeti Színházon keresztül vezet.
A mi harmadik színházunkat földrajzilag hova képzeljük el?
Mi magunk is szeretnénk az eddiginél jobban kihasználni az egykori Vasmacska Stúdió, immár negyedik éve Benkő Géza Stúdió adta lehetőségeket.
Amit a 2020-as igazgatói pályázatában megfogalmazott, az akkor meghatározott irányt és elképzeléseket meg tudta tartani vagy korrigálnia kellett? Másképp fogalmazva, azt a munkát szeretné folytatni, amit öt évvel ezelőtt elkezdett?
Öt év egy színházban rendkívül rövid idő arra, hogy az elképzelések valóra váljanak. Még tartozom a színháznak egy igazi szakmai elismeréssel, bár jelöléseink voltak, például a színikritikusok díjára, illetve a Dosky-díjra. Voltak persze díjak is, Kisvárdáról például elhoztuk a legjobb epizódszereplő díját, de az igazi nagy díj, az igazi szakmai elismerés még várat magára.
A közönség elismerése viszont a bérletek és az eladott jegyek számában mutatkozott meg, jól gondolom?
Igen, bár a közönség felé is van még adósságunk. Amit indulásomkor előre jeleztem, a nagy, zenés színpadi művek műsorra kerülése megtörtént. Abszolút ősbemutatóként a Beszélő köntös, továbbá a Pál utcai fiúk, illetve tavaly a Koldusopera, amely élő zenekaros, sok szereplős előadás volt. Tehát ilyen előadásunk minden évben volt.
Ez várhatóan tömegeket fog megszólítani!
Igen, az első magyar musicalről van szó. Nemrégen voltam egy nagy rendezvényen, ahol a tizen- és huszonévesek ugyanúgy táncolták és énekelték ezeket a dalokat, mint az ötvenen túliak. Azt hiszem, örök slágerek már ezek, de az sem baj, ha a retró újabb divatjáról beszélünk.
Mi várható még a következő évadban?
Nagy álmom, hogy Grendel Lajos Nálunk, New Hontban című művét színre vigyük. A Csavar Színházzal már bemutattuk Száz Pál Fűje sarjad mezőknek című művét, amely a felvidéki magyar irodalomból merít és bizonyítja, hogy vakon jár, aki azt állítja, hogy nincs felvidéki magyar dráma. Ebbe a vonulatba tartozik a Grendel-mű is, amelyen már közel egy éve dolgozom, s akár a Jókai nagyszínpadán, vagy a Stúdióban… Mindegy, hogy hol, de meg szeretnénk valósítani.
Az új kinevezés vajon jelent-e új körülményeket a színház anyagi lehetőségeit illetően?
Általában mondom, nem csak a Jókaira igaz, hogy a színházak helyzete nem lesz jobb. Tudjuk, hogy milyenek a lehetőségei a fenntartónknak, Nyitra megyének, s ha az egészségügyben és az iskolaügyben hiány van, akkor a sport és a kultúra hátrébb szorul. Ez így volt mindig és azt hiszem, így is marad.
Persze van ennek a helyzetnek jó, vagy kifejezetten termékeny oldala is, hiszen a Jókai-ősbemutatón a négy padot négy település Bős, Dunaszerdahely, Komárom és Zsigárd vásárolta meg, és miután a darab lekerül a műsorról, a településeknek mintegy visszaadjuk a padokat egy kis emléktáblával, amely tanúsítja, hogy ez a pad egy Jókai-darab díszleteként szerepelt színházunkban a Jókai-emlékévben. A bősiek már most tudják, hogy a város kis kápolnája mellett lesz a helye, s az ünnepélyes átadás pedig már nemcsak a padról szól majd, hanem megerősíti a hitet, hogy a Jókai Színház a bősi emberek színháza is.
Az új pályázata milyen újdonságokat tartalmazott?
Szervezési szempontból a már említett nyitrai bérlet, amely a kilencedik fajta bérletünk, szokatlan és óriási megoldás! Sőt, egy másik várossal is hasonlót tervezünk, de ezzel kapcsolatban még több konkrétumot nem szeretnék elárulni. Persze a már meglévő bérleteseinkről sem feledkezünk meg, s miközben szeretnénk megtartani őket, a bérleten kívüli előadások számát is növelni szeretném.
Ez a klasszikus tájolás, ugye?
Igen, most legutóbb például kilenc előadással voltunk Kassán, Királyhelmecen, korábban Nagykaposon és Tornalján.
Ezek szerint nincs távolsági határ, a felvidéki magyar nyelvterület egészén mozognak.
Igen, és ezt akarjuk folytatni! Ami a művészi vonalat illeti, el kell mondanom, hogy nagyon jó rendezőket hívtam a következő évadra, bár most még neveket nem szeretnék mondani. A művészeti tanács megmarad továbbra is, de elsősorban tanácsadó szervként. Ez a felfogás eddig sem volt idegen, de most nyomatékosítani szeretném. Ennek az az oka, hogy mivel a testületnek sok művész a tagja, így rengeteg ötlet születik, rengeteg a megbeszélnivaló, viszont dönteni gyorsan kell, hiszen kicsúszunk az időből.
Mivel kevés a lehetőség arra, hogy alkossunk, ezért nagyon meg kell gondolni, mit mutatunk be. Ha több darabot játszhatnánk, megengedhetnénk magunknak nagyobb kísérleteket is. Népszínház vagyunk, amely nem elégszik meg a népszínházi státusával. A művészeink kvalitása azt kívánja meg a vezetőségtől, hogy többet adhassanak, mint az egyszerű szórakoztatás. Természetesen látványban is igyekszünk felvenni a versenyt a fővárosi színházakkal, természetesen a mi kereteinken belül.
Dél-Komárom milyen szerepet játszik a Jókai Színház életében?
Az önkormányzat támogatja a színházat, a polgármester úrral rendkívül jó a kapcsolatunk. Természetesen nem várhatjuk el, hogy velünk foglalkozzon az ottani kulturális intézmények helyett, amelyek között most már saját színház is szerepel. De így sem feledkezik meg rólunk.
Magyar kormányzati támogatással továbbra is számolhatnak?
És ez csak egy része a problémának. Sajnálom, hogy szinte mindig kritikusan kell szólnom a KultMinor működéséről, de nem tudok mást mondani, mint ami a tapasztalat. Vélhetően mások is így vannak ezzel, de mivel rá vagyunk utalva a KultMinor nyújtotta támogatásra, inkább mindenki hallgat.
Hogy érzi, ha megoldott lenne a magyarság képviselete parlamenti szinten is, jobban lehetne védekezni az ilyen praktikák ellen?
Pontosan! Nekünk konkrét tapasztalataink vannak arról, milyen nehéz, hogy nincs magyar parlamenti képviselet.
Igen, hagyjuk is talán a mostani szlovákiai támogatási rendszer témáját. Mit tart még fontosnak elmondani a következő öt évet illetően?
Szeretnénk, ha a nézőszám tovább emelkedne. Megvannak a tervek arra, hogy a Komáromi Jókai Színházban jó előadások szülessenek. A rendezők személyében nem lesz kompromisszum, tényleg próbálom a legjobbakat hívni, s nem veszem figyelembe, hogy kinek kellene, hogy bérelt helye legyen valamiféle előjogok miatt.
Azt hiszem, olvasóink nevében is mondhatom, hogy sok sikert kívánok ehhez!
Életrajz: Gál Tamás (1978) színművész, rendező, színházigazgató. Vásárúton nőtt fel, a pozsonyi Színművészeti Egyetemen szerzett diplomát 2003-ban. Alapítója a Szevasz Színháznak, illetve feleségével, Kiss Szilviával 2007-ben megalapította a Csavar Színházat. 2015-ben a legjobb szlovákiai színészként megkapta a Dosky-díjat, 2019-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el munkásságát. 2020-ban elnyerte a Komáromi Jókai Színház igazgatói posztját, amit 2025-ben újabb öt évre megkapott.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/17. számában.
