2019. november 21., 08:53

Ipoly menti színházi ajánló

2019. november 22-én és 23-án újabb színházi élményekben részesülhet az az érdeklődő, aki ellátogat az ipolysági városháza színháztermébe, illetve az ipolykéri kultúrházba.

Színházi előadások
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: www.thaliaszinhaz.sk

A Theatrum Ad Flexum Színházi Egyesület november 22-én, pénteken, 18 órai kezdettel adja elő Szakonyi Károly Adáshiba című színművét.

Szakonyi Károly drámájában a Bódog család tipikus esetét ismerhetjük meg. Születésnap ünneplésére készülnek, de a főszereplő nem az ünnepelt, hanem a televízió. Körülülik, nézik anélkül, hogy valójában látnák, értenék, éreznék mi is történik a világban. S ugyanígy nem értik egymást sem, mindegyikük hajtogatja a magáét, reménytelenül…”

– olvasható az eredetileg Ó, vidd csak szépen a sálat is! címmel megírt dráma ismertetőjében.

„Mintegy negyven éve láttam először az Adáshiba című előadást, melyet Szakonyi Károly 1970-ben írt ugyan, de ma sem lehetne ennél aktuálisabb. Történnek események körülöttünk, de mindenki mással van elfoglalva” – fogalmazta meg a művet rendező Zemplenszkyné Rujder Éva annak 2018. november 10-én történő bemutatója előtt.

Adáshiba
Adáshiba
Fotó:  www.sahy.sk

A dráma eredeti, a Pesti Színházban 1970-ben előadott változatában, amit Várkonyi Zoltán rendezett, többek között Páger Antal, Béres Ilona, Ernyey Béla, Halász Judit és Tahi Tóth László is feltűnt.

A főszereplő a televízió, legalább is olyan értelemben, hogy alapvető cselekménye a televízió-nézés. Amikor írtam a darabot, úgy képzeltem, hogy olyan a képernyő, mint a gyereknek a csörgő: rázzák előtte és akkor a gyerek nem sír. Ez a darab vígjáték, komédia. De keserű komédia”

– mondta művéről az alkotó, aki 1970-ben a Vígszínház felkérésére írta meg az Adáshibát.

Az ipolysági városháza színháztermében megvalósuló két felvonásos komédiára a Fő téri Turisztikai Információs Irodában kaphatók a jegyek, 5 euró ellenében.

Másnap,

november 23-án a Kassai Thália Színház hozza el az ipolykéri közönségnek a Czajlik József rendezte Kassa, a szerelem városa című sanzon estjét.

A 17 órakor kezdődő, 70 perces „tájelőadásnak” a helyi kultúrház ad otthont.

Egy érzelmes, felindult, szórakoztató, kalandos, meglepetésekkel és nosztalgiával teli virtuális séta Kassán. Márai Sándor városa, olyan fénytörésben, ahogyan kevesen ismerik. Helyszínek, szerelmek, dalok, történetek. Rendhagyó utazás történelmi korokon keresztül, érzelmi viharok, meghökkentő történetek, önfeledt bolyongás a szerelmek Kassáján”

– áll az előadás színlapjában.

Az Ipolykéren vendégszereplő kassai társulat tagjaként színpadra lép Illés Oszkár, Madarász Máté, Nádasdi Péter, Dégner Lilla, Cibula Péter és Varga Lívia.
Színházi előadások
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.