Komáromban az őszi hónapokban is folytatódik a fesztiválidény.
Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora címmel, mintegy 120 művet felvonultatva mutatja be a dél-németalföldi festészet kiemelkedő mestereit a Szépművészeti Múzeum október végétől látható kiállítása.
Most az 1968-as generáció egyik legismertebb írója győzött, Jean-Paul Dubois.
Rozsnyón mutatkozik be a Rovás Alkotóközösség 2019-es nyári alkotótáborainak anyaga. A megnyitót 2019. november 5-én, kedden 17.30 órakor tartják a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában.
Rekedtes hangja védjegyévé vált, pályája során számos zenei és életműdíjjal tüntették ki.
Kóbor János elmondta, hogy november 8-án a Nazareth 20 órakor kezd a Sportarénában és 50 percet játszik, ezután lép színpadra az Omega, amely kétórás koncertet ad és 23-24 dalt ad elő.
Az ő nevéhez kapcsolódik Sydney két köztéri szobra is.
A férfi, aki a vonatról magával vitte a hegedűt, sajnálta, amit tett és bocsánatot kért.
A Zongora-sorozat november 22-én a Zeneakadémián folytatódik Balázs János és Szakcsi Lakatos Béla közös koncertjével.
A könyveken kívül Gróf Lajos számos előadása megtalálható a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elektronikus könyvtárában.
Kiállítással, emléknappal, legutóbb pedig városnéző sétával adóztak Winkler Oszkár emlékének a losonciak. A jeles építőművész, aki 110 esztendeje született Zólyomban, életének és főleg alkotói periódusának nagy részét Losoncon töltötte.
A közismert művésszel színészetről, karakterekről és a felvidéki közönségről beszélgettünk.
A helytörténeti sorozat valójában a közösségi emlékezet lenyomata, amit fontos megörökíteni az utókor számára.
Bemutatót tartott a füleki Zsákszínház. A negyvenedik című kamarajáték Ionesco Különóra című "tragikus komédiája“ alapján készült.
A mai adásban a szóló táncosok, táncospárok és táncegyüttesek produkcióit láthatják a nézők, huszonnégy produkció jut tovább a november 8-án induló élő adásokba.
Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke ezúttal fotóriporterként mutatkozott be Zselízen, majd teszi ezt hamarosan Léván is.