Áldatlan helyzetben kezdi az új évadot a Jókai Színház
Korábban, még valamikor a koronavírus-járvány első hulláma idején felkerestük két kőszínházunk igazgatóját, hogy érdeklődjünk, mit kezdenek a kialakult helyzettel, azzal, hogy a színházakat is be kellett zárni. Mindketten abban bíztak, hamarosan véget ér a lidércnyomás, és helyreáll a világ rendje. Ehhez képest most úgy kezdik meg az új színházi évadot, hogy minden bizonytalan, nyakunkon a járvány második hulláma, s akár a tavaszi forgatókönyv is megismétlődhet.
Gál Tamás Jászai-díjas és Dosky díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház nemrég kinevezett új igazgatója gondterhelt hangon mondja,
havi 10 ezer euró hiányzik a büdzséjükből, s most a legfőbb feladata, hogy ezt a hiányt menedzselje. A koronavírus miatti kényszerleállás eddig 200 ezer euró veszteséget „termelt” a felvidéki magyarok nagyobbik kőszínházának. Ráadásul pont akkor vette át a színház igazgatását, amikor tombolt a járvány első hulláma és teljes volt a létbizonytalanság.
– Művészileg abszolút fel vagyunk készülve az évadra, megteszünk mindent, amit az anyagiak és a Covid–19 enged. Ez utóbbi taszította katasztrofális pénzügyi helyzetbe színházunkat. Állandóan bombázom a fenntartónkat, Nyitra megyét, megszólítok mindenkit, magánvállalkozókat, akiknek módjukban áll támogatni bennünket, hogy tegyék meg. Magasabb fórumokra is eljutottunk már, idehaza és Magyarországon is. Állandóan kongatjuk a vészharangot, aztán vagy meghallják vagy nem. Azzal tisztában van minden szféra, hogy ez a járvány mindenkinek betett – ecseteli irigylésre cseppet sem méltó helyzetüket. Hozzáteszi, a nagy állami színházakban is komoly baj van, pedig azok összehasonlíthatatlanul több pénzből gazdálkodhatnak.
Tartoztak az előző vezetés által kiadott bérletes előadásaik lejátszásával is a nézőiknek. Azokat már törlesztették, de az iskoláknak még kétszer annyival tartoznak. Azt is szeretnék pótolni. Mindenkit kárpótolni akarnak az elmaradt előadásokért.
– Ebben az áldatlan helyzetben csupán egyetlenegy megoldást látunk, hogy a kiselőadások – az egy- és kétszemélyes darabok – fognak segíteni rajtunk. Ezzel lehet kompenzálni a nagyszínházi produkciókat, mivel a magyarországi vendégművészek – mindegyik darabban játszik 3-4 – nem tudnak átjönni a határon. Egyelőre még fizetni tudjuk az alkalmazottakat, de a rezsi már gondot okoz, a fűtésszámlával már tartozásunk van. Szerintem az összes európai színháznak az Unióhoz kellene fordulnia támogatásért, a módját nem ismerem, vagy pedig le kell állniuk. Valamit tenni kell, mert nem tudom, meddig bírjuk így.
A színház dolga, hogy játsszon, hiszen az előadásaik elő vannak készítve, de ha esténként nem gördül fel a függöny és a nézőtér üres vagy foghíjas, akkor egyszerűen nem tud megélni. Gál Tamás elmondja azt is, minden tisztelete a bérleteseké, akik zömmel kitartottak mellettük ezekben a nehéz időkben is. A nagy bizonytalanság ellenére, hogy mit hoz a második hullám, nem lesznek-e ismét bezárva a színházak, vágynak a kultúrára, és megvették a bérleteiket.
– Mi mindenesetre készülünk, normális üzemmódban elkezdtünk próbálni, és ha a járvány megengedi és meg tudjuk oldani, hogy a rendező és az egyik főszereplő, valamint egy harmadik munkatárs átjusson a határon, akkor szeptemberben már lesz bemutatónk. A stúdiószínpadon készülőben van a Hamlet-előadás, amit nem érzek veszélyben, mert minden szereplője hazai, ez a főiskolások előadása lesz. Ennek a bemutatóját novemberre tervezzük. De lassan kezdjük próbálni a Czajlik József rendezte darabot is.
A Jókai Színház a kassai Thália Színházzal együtt nemrég részt vett a kisvárdai színházi fesztiválon is, ami kis felüdülést jelentett a nehéz hónapok után. Ott derült ki Gál Tamásék számára, azzal, hogy ők nyáron már játszani tudták a Jelenetek egy házasságból című darabot, és elkezdődtek a Szeretkezz, ne háborúzz! próbái is, még a szerencsésebb teátrumok közé tartoznak. Kisvárdán ugyanis voltak olyan színházak, amelyek színészei több mint fél éve nem álltak színpadon.
A Jókai Színház vezetője szerint több kérdést is fel kell most tenni magunkban, például azt, hogy a kisebbségi színházak nem érdemelnek-e ugyanannyit, mint a többségiek? Már két megyei fenntartású színház működési költségei közt is óriásiak a különbségek. Miközben ugyanazt a főiskolát végzik mindkét színház színészei és ugyanolyan színvonalon játszanak, csak az egyikben éppen magyarul.
Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen anyagi kondícióban érte a színházakat ez a válság. Ahol voltak tartalékok, ott könnyebben birkóznak meg a helyzettel.
A Jókai Színház alapvetően nagy színházi produkciókat hoz létre, ami a küldetése is, de ez megnehezíti a tájolást, hiszen nem minden színpadon férnek el az előadásaik. Éppen ezért és a falvakba szorult színházszerető és színházat megtartó közönség felé szerinte még jobban nyitni kell, mégpedig olyan előadásokkal, amelyek kisebb térben is megvalósíthatók. Tisztelet és becsület illeti azokat az önkormányzatokat, amelyek színházi előadások megtartására pályáznak vagy más módon elő tudják rá teremteni a pénzt, hangsúlyozza a direktor.
Nyitni próbálnak a Selye János Egyetem diáksága felé is, ami nehéz diónak ígérkezik. Nagyon jól tudják, hogy a fiatalokat csakis olyan előadásokkal lehet becsalogatni a színházba, ami felkelti az érdeklődésüket.
– A minap felhívott egy gimnazista, hogy bérletet szeretne vásárolni a stúdiószínházba. Megmondom őszintén, nagyon meghatódtam. Ha valami őt megfogta, ami miatt színházba akar járni, akkor másokhoz is meg lehet találni az utat. Talán a főiskolások előadása keltette fel az érdeklődését, vagy a rendező személye. Ki tudja. A lényeg, hogy nekünk ezekre a dolgokra is oda kell figyelnünk, hogy olyan előadásokkal rukkoljunk elő, amik bevonzzák a fiatalabb generációkat is.
Gál Tamás szerint, ha ebből a vesztes helyzetből a színházak ki tudnak kecmeregni, és elkezdődik a járvány utáni élet, az annyira megedzi a színházigazgatókat, hogy az intézetek vezetése valóságos sétagalopp lesz ahhoz képest, ahogy most küszködnek. Beszél arról is, hogy most nagy hasznát veszi a Csavar Színház vezetése közben szerzett tapasztalatainak, hiszen ott is szinte állandó volt a bizonytalanság, sokszor ad hoc kellett intézkedni.
Szerencsére a Jókai Színház túléléséért nem egyedül kell harcolnia, mögötte áll az egész csapat, a színház vezetősége és maguk a művészek is. Mindannyian azt szeretnék, ha mihamarabb és most már kényszerleállások nélkül újra felgördülhetne a függöny a világot jelentő deszkák előtt. Nekünk, felvidéki magyaroknak pedig valahol az is erkölcsi kötelességünk, hogy a magunk módján, például bérletek és színházjegyek vásárlásával támogassuk teátrumainkat. Elvégre nem csak kenyérrel él az ember…
(Megjelent a Magyar7 2020/37. számában)
