Megnyílt a 32. Nemzetközi Kerámia Szimpózium Losoncon

2020. szeptember 13., 12:58
Szvorák Emese

A losonci Nógrádi Múzeum és Galériában 32. alkalommal nyílt kiállítás a Nemzetközi Kerámia Szimpóziumon alkotó művészek munkájából. A kálnói téglagyárban augusztusban megrendezett háromhetes alkotótáborban a hazai Lucia Lizáková, Eva Srníková, Milan Hanko, Filip Šicko és a magyarországi Antal András alkotott.

Az ünnepélyes megnyitó az intézmény udvarán zajlott, ahol szintén kiállítottak néhány alkotást. Kelemen Zoltán zenetanár harmonikajátékát követően Iveta Kaczarová, az intézmény vezetője nyitotta meg a kiállítást. Majd Németh-Bozó Andrea kurátor, az intézmény munkatársa ismertette az idei tárlatanyagot. Elmondta: a fő alapanyag a samot, melyből mindig új dolgokat tudnak kihozni a művészek. Idén elsősorban plasztikák és objektumok készültek.

Kerámia szimpózium

Több alkotó is eljátszott a tér sajátosságaival, és mindenki megpróbálta ezt valahogy szimbolikus tartalommal összekapcsolni. Tehát a saját életükből vett eseményt dolgoztak fel, és az alkotások mintha egy másik dimenzióba repítenék az embert. Mindegyik elő tud hívni belőlünk valami olyat, ami kicsit segít a hétköznapok fölé emelkednünk” - magyarázta.    

A Losonc-Kálnó Nemzetközi Kerámia Szimpózium a legnagyobb múltú kerámiaszimpózium Szlovákiában, mely hazai és nemzetközi szempontból is fontos. Hiszen voltak és vannak is hasonló jellegű rendezvények, viszont az, hogy nem műteremben, hanem gyári környezetben folyik a munka, kimondottan ennek a rendezvénynek a sajátossága.  

Kerámia szimpózium
Kerámia szimpózium

Ez nagyon fontos dolog a művészek életében, hiszen itt tudnak találkozni. Az alkotómunka számukra kiemelt idő és tér. Kiemelt idő, mert kiszakadnak az otthoni környezetből, a hétköznapi élet forgatagából, és a terveikre tudnak koncentrálni. Kiemelt tér pedig azért, mert a gyári miliő különleges közeget biztosít a számukra. A gyári környezet hatása gyakran inspirációként is megjelenik a műveikben. Ugyanakkor egymásra is hatnak. Idén például mind az öt művész munkája harmonikus egységet alkot. Nem igazán lóg ki egyik sem a sorból, megvan bennük a közösségi szellem” - hangsúlyozta Németh-Bozó Andrea.

A szimpózium évente ismétlődő rendezvény. 1989-től rendszeresen megszervezik, és az ott készült munkákból minden évben néhány a Nógrádi Múzeum és Galéria gyűjteményét gyarapítja, amely ennek köszönhetően szlovákiai viszonylatban egyedülálló, több mint 300 darabos kortárs kerámiagyűjteményt tudhat magáénak. A szimpózium főszervezője a Nógrádi Múzeum és Galéria, társszervezői a Szlovákiai Keramikusok Egyesülete, a kálnói Žiaromat gyár, valamint Losonc és Kálnó önkormányzata. A rendezvény Besztercebánya megye anyagi támogatásával valósult meg. A kiállítás október 11-ig látogatható.

Kerámia szimpózium
Kerámia szimpózium