2020. szeptember 13., 14:45

Támogatni akarják a leginkább érintett kulturális szférát

Natália Milanová kulturális és Eduard Heger pénzügyminiszter megállapodott arról, hogy az állam anyagilag támogatni fogja a koronavírus-járvány által leginkább sújtott kultúrát. Ezt a miniszterasszony a közösségi oldalán jelentette be.

Eduard Heger és Natalia Milanová
Eduard Heger és Natalia Milanová
Fotó: TASR

Jelezte azt is, hogy a hét folyamán találkozni fog Igor Matovič kormányfővel, hogy a kabinet minél hatékonyabb segítségről dönthessen.

Milanová elismerte, hogy Milan Krajčí egészségügyi miniszter tájékoztatója a járványügyi bizottság pénteki ülését követően arról, hogy milyen a járványhelyzet és mik a kilátások, amennyiben nem lesznek szigorúbb intézkedések, őt elkeserítették.

Egy héttel korábban arról győzködtem a jelenlévőket, hogy a kulturális rendezvények jellegüket tekintve nem kockázatosak. Most pénteken azonban a helyzet már egészen más volt. Az új számadatok és információk alapján el kellett ismernem, hogy meg kell hoznunk a szigorúbb járványellenes intézkedéseket, ha a vírust ellenőrzés alatt szeretnénk tartani”

– állapította meg Milanová.

Kitért arra is, hogy többen, akik a kultúra területén dolgoznak az utóbbi hónapokban feltették a kérdést, érdemes-e továbbra is kitartaniuk.

Higgyék el, hogy megéri. Amint sikerül ezt az eddig nem tapasztalt kulturális szünetet leküzdenünk, a kultúra a felgyülemlett energia nyomán robbanásszerűen kivirágzik, mégpedig olyan mértékben, ami évek óta nem volt itt”

– tette hozzá a tárcavezető.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.