2020. szeptember 12., 07:52

Egy jeles üvegszobrász hajónyi pezsgője a jubiláló Limes Galériában

A komáromi származású, Japántól az Egyesült Államokig hírnevet szerzett, jelenleg a csehországi Nový Borban élő-alkotó üvegszobrász-egyetemi oktató, Vladimir Klein Üveg című tárlata nyílt meg szeptember 11-én a 20 éve működő, komáromi Limes Galéria hajójában. Ünnephez méltó telitalálat volt a Hajó – tele pezsgővel című és a további színpompás műveinek a kiállítása, mintegy jelképezve a kultúra e belvárosi szentélyében folyó sokszínű tevékenységet is.

Galéria
+14 kép a galériában
Balról jobbra: Vladimir Klein üvegszobrász, Drahomír Prihel szobrászművész és Farkas Veronika galériaigazgató
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Farkas Veronika művészettörténész-tárlatkurátor köszöntője után az üvegdizájnnal is foglalkozó pozsonyi szobrászművész, Drahomír Prihel méltatta az idén 70 éves Vladimir Klein eddigi munkásságát. Annak keresztmetszetét eredetileg tavasszal mutatták volna be az egykori katonatemplom hajójában, ám a koronavírus-járvány, illetve a határzár miatt azt közel fél évvel el kellett halasztani. Megvalósulását a Bethlen Gábor Alap, Nyitra megye és Komárom város támogatta.

Egyebek mellet elhangzott, hogy az alkotó vénával megáldott Vlado élete első hat évét töltötte Komáromban, majd a családjával Csehországba költözött, ahol az iparművészeti középiskolai tanulmányai után, 1969-75 között a prágai Iparművészeti Főiskolán tanult tovább és szerzett diplomát.

Előbb az egykori Kamenický Šenov-i középiskolájában pedagógusként, majd 1990-ig annak igazgatójaként dolgozott.

Egy jeles üvegszobrász hajónyi pezsgője a jubiláló Limes Galériában
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azután egy japán meghívásnak eleget téve, négy évig az ottani Toyama város egyetemén vendégprofesszorként oktatott. Eközben diákjaival nem csak a művészi üvegmegmunkálás- és formálás technikáit, hanem az európai gondolkodásmódot is megismertette. Miután visszatért Észak-Csehországba, a használati és dísztárgyakat limitált szériában gyártó, Nový Bor-i Crystalex Rt. vezető képzőművészévé vált.

Az ezredfordulótól kezdve a csillagászatban is használt optikai üvegből kiöntött - kivésett, méretes plasztikákat készít.

Például az egyik Komáromba szállított, sajátos tömbüveg műve 300 kilót nyom, s azt is, akárcsak a többi értékes alkotást, biztonsági okokból speciális ragasztóval rögzítették a tartóoszlopokhoz. A belföldi egyéni és csoportos kiállításokon kívül, az Egyesült Államoktól, Luxemburgon, Német- és Törökországon, Nagy-Britannián át, Japánig számos helyen állították ki a műveit, illetve oktatott művészpalántákat, s ért el rangos helyezéseket nemzetközi versenyeken is.

Egy jeles üvegszobrász hajónyi pezsgője a jubiláló Limes Galériában
A Gaudium Vegyeskar hangszeres kísérettel, Stirber Lajos karnagy vezényletével
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A jubiláns is szólt a galéria látogatóihoz, s a Komáromhoz való kötődését azzal bizonyította, hogy a megnyitó ünnepségen Stirber Lajos karnagy által vezényelt, hangszeres kísértettel közreműködő Gaudium Vegyeskartól az alkalmi repertoárja befejezéseként egy Lehár-művet kért.

A 150 évvel szintén e Duna-parti városban született, majd világhírűvé vált zeneszerző-operettkomponista-karmester, Lehár Ferenc hozzá hasonlóan csak rövid ideig élt Komáromban, ám oda fizikailag és emlékirataiban is szívesen tért vissza.

Ahogy Farkas Veronika hangsúlyozta: ideje lenne, hogy Vladimir Klein szobrászművész is úgy kerüljön be a köztudatba, mint egy Komáromból származó, neves művész.

Ritkaságnak számító kiállítási anyaga október 11-ig szemrevételezhető a Limes Galériában.

Egy jeles üvegszobrász hajónyi pezsgője a jubiláló Limes Galériában
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Galéria
+14 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.