A Hardstyle bizony egy nagyon kemény műfaj, és csak azoknak ajánlom, akiket felpörget, felébreszt és bírják a tempós, illetve dübörgő ritmust.
A fesztivál fontos célja ráirányítani a nagyközönség figyelmét a táj szépségére, kulturális értékeire, az Ipoly két oldalán élők összetartozására.
A Matrix: Feltámadások című, nem túl sikeres 2021-ben megjelent folytatása sok tekintetben csalódást okozott a Mátrix trilógia rajongóinak.
A bősi Afium együttes 2021 nyarától szórakoztatja egyre növekvő közönségét.
Váratlan fordulatként dupla győzelem született a Duna showműsorának fináléjában.
Van az a csábítás, amit jobb elkerülni.
Az ő előadásában ez a ma már klasszikusnak mondható, cha-cha-cha ritmusban előadott szerzemény igazi zenei csemege.
Zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel május 15-én a komáromi Tiszti Pavilon díszterme, ahol a Fiatal Reformátusok Szövetsége – FIRESZ égisze alatt 25 éve működő Cantate Domino kórus tartotta hálaadó hangversenyét.
Ahhoz, hogy megértsük, mi romlott el útközben, érdemes leporolni Cseh Tamás rendszerváltó lemezét, az Új dalokat.
A német zene kevesebb figyelmet kap, pedig óriási üzleti és piaci erővel bír, ahogy rengeteg emberhez is szól.
Amikor elmondtam neki, hogy nálunk bizony van térség, ahol így beszélnek, és minden szavát értem a dalnak, teljesen „kibukott”. Pesti létükre a Bëlga minden szava és az akcentus is autentikus. Aki jól akar szórakozni, ne hagyja ki.
Lehár 32 operettet, közel 200 táncművet és számtalan dalt, indulót szerzett.
Dinamikus világzene jó ütős szekcióval és tárogatóval tarkítva.
A vírushelyzet okozta kiesés után szombaton újra szinpadra lép a somorjai Harmonia Classica kamarazenekar.
Budapesten ukrán és orosz fiatalokkal is szokott beszélgetni az áldatlan háborús helyzetről.
Egy felejthetetlen este, sok zenei csemegével.
A 46 éves Enriqe Iglesias zenekara és tánckara kíséretében mindössze három koncertet ad Európában, közülük Budapest az egyik állomás.
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Máté László pelsőci pedagógus, karmester a Rozsnyói járásban végzett közösségépítő, hagyomány- és identitásőrző zenepedagógusi, karvezetői tevékenysége elismeréseként.
Április 14-én jelent meg Fehér Patrik új stúdióprojektjének, a Designed to Rise-nak első dala.
Nyugalmat árasztó kedves hangjával belopta magát kollégái szívébe is.
Mindenkit sok szeretettel várnak Budapest szívébe az Akvárium Klub Volt Lokál bárjába, április 23-án, szombaton, nyolc órára. A belépés díjtalan.
A dirigens és a zenekar „nem látott többé közös művészi alapot a hosszabb távú együttműködéshez”.
A legszebb az egészben az, hogy nem kell hozzá hangszer, így is harmonikus és melodikus az egész szerzemény.
A szomorú életérzésű dalaikban is a pozitív dolgokat próbálják hangsúlyozni.