2022. október 6., 16:16

Betartották a szavukat - HaddelHadd: Hősök vagyunk

Szeptemberben jelent meg az idén 20 éves, csallóközi székhelyű HaddelHadd együttes új, Hősök vagyunk című albuma, amely a 70-es és 80-as évek hard rock irányzata előtt tiszteleg.

 HaddelHadd
Fotó: HaddelHadd

A HaddelHaddot 2002-ben alapította Bíró Gábor (basszusgitár-ének), Antal Tamás (billentyűk-ének), Kántor Tibor „Tota” (dobok) és Drahos Tibor (gitár). Utóbbit 2008-ban Rabay Róbert váltotta a poszton, s a zenekar ezzel a felállással működött egészen 2015-ig. Ebben az évben vették fel debütáló, „…nézz magadba” című lemezüket, s ekkor került a csapatba Sipos Tibor „Sipi” gitáros is.

A HaddelHadd rendszeres fellépője volt a környékbeli rockfesztiváloknak és kluboknak, 2019 elején azonban tragikus hirtelenséggel elhunyt Bíró Gábor. Az eset hatalmas törést jelentett a zenekar életében, és tulajdonképpen le is zárta a HaddelHadd első nagy korszakát.

A tagok számára egyértelmű volt, hogy Bíró Gábor szellemiségét csak úgy tudják ápolni és megőrizni, ha tovább szól a rock ‘n’ roll.

“Nem szerette a csendet, azt szerette, ha dübörög a zene, szól a rock, ami meghatározta az ő életét is, hiszen ő maga volt a zene” - írta pár hónnappal később a zenekar, s ez a gondolat adta meg az irányt a folytatásra.

Csatlakozott a zenekarhoz Gábor unokaöccse, Bíró Szabolcs (az Anjouk-sorozat regényírója és az egykori Csak Van zenekar énekese), valamint a Bada Bing együttes basszusgitárosa, Antal András, az alapító Antal Tamás fia.

haddelhadd
A HaddelHadd jelenlegi felállása: Antal András, Antal Tamás, Bíró Szabolcs, Kántor Tibor „Tota” és Sipos Tibor „Sipi”.
Fotó:  HaddelHadd
Az új felállás először 2019 decemberében, a HaddelHadd és Barátai koncerten mutatkozott be, amit a pandémia előtt néhány héttel megismételtek. Azt követően egy időre elhalkultak az erősítők, ám szerencsére nem kellett sokáig várni, hogy a zenekar újra hallasson magáról.
Mert megmaradtunk

A HaddelHadd tagjai az enyhülést követően újult erővel folytatták a munkát, és idén, a 20. évforduló alkalmából az új felállással elkészítették a zenekar második, Hősök vagyunk című nagylemezét, amelynek felvételeire a galántai Gila Recording Studiosban került sor.

haddelhadd
Fotó:  HaddelHadd

A lemez 9 dalt tartalmaz, s a ma már kötelező streaming platformok mellett nemcsak CD-n, de bakelitlemezen és limitált példányszámban kazettán is elérhető lesz majd.

Az Éld velünk az életet témában és hangzásban is tökéletes nyitódal, remekekül megalapozza a lemez hangulatát. Klasszikus, hard rock elemekkel tűzdelt rock ‘n’ roll nóta, amely az élj a mának érzését hirdeti. 

A címadó Hősök vagyunk szövegéhez Antal Tamás egy népszerű internetes mémet vett alapul ­– ha valaki meghallgatja a dalt, biztosan ráismer majd. A „Hősök vagyunk, mert megmaradtunk” kezdősor pedig az elmúlt évek történéseinek fényében kettős értelemmel bír.

Fegyverkovács szövegét és zenéjét is Bíró Szabolcs szerezte, s csak feltételezem, hogy igazi jutalomjátékként élte meg a folyamatot, hiszen íróként már évek óta a középkor és a lovagok világát járja. Súlyos és nehéz riffek tarkítják, ahogy a soron következő A szerelem a legjobb táplálék című dalt is, amelynek zenéjét még Bíró Gáborral közösen szerezték, s néhány héttel halála előtt fel is játszottak egy próbatermi demót. A másik, még vele elkezdett dal az emlékének ajánlott A Sárkány szemében.

haddelhadd
Budapesti közönség
Fotó:  HaddelHadd

3 olyan dal is szerepel a lemezen, amelyek már megjelentek az együttes előző albumán (Ördög és angyal, Bolond lány, Velem vagy), s amelyek teljesen újrahangszerelt formában, frissebb hangzással szólalnak meg. Érdekes volt hallani az Ördög és angyal új gitárhangzását, amely helyenként a Led Zeppelin Stairway to Heaven című dalát idézte meg. A Bolond lány számomra a lemez abszolút slágere, egy afféle keserédes szerelmes dal, ami mégis pozitív és derűs hangulattal bír.

A lemez ékköve a Sörök között című klasszikus blues-rock dal, amely teljes egészében Antal András szerzeménye. A mikrofonnál ezúttal Antal Tamást halljuk, a zongoránál pedig Pap Dominik bűvöli a billentyűket. Mellette még egy vendégzenész játszik az albumon, a Velem vagy című záródalban, ahol Lakatos Áron hegedűn működik közre.

Grandiózus, mégis letisztult

Ha egy dologban kéne megneveznem, miért tetszett a Hősök vagyunk, akkor a hangzást emelném ki. Csak dicsérni tudom a zenészek és Szabó „Gila” Ádám hangmérnök munkáját, amiért egy ennyire tökös és erőteljes, mégis tiszta hangzású lemezt tettek le az asztalra. Manapság, amikor sok rockzenei felvételnél indokolatlanul elmossák, visszafogják vagy épp tömörítik a gitárok hangzását, igazán üdítő volt hallgatni a Hősök vagyunk dalait.

Számomra a dalok helyenként a Deep Purple klasszikusait idézték, ami nem véletlen: a HaddelHadd tagjai a 70-es és 80-as évek fordulójának klasszikus hard rock hangzásából merítettek.

A gitártémák súlyosak és markánsak, mégis dallamosak, és számomra külön öröm volt hallani, hogy a basszusgitár nemcsak a „háttérből figyel és közreműködik”, hanem utat tör magának és a gitárral karöltve gazdagítja, sűríti a lemez hangzását. A dobok erőteljesen és dögösen, mégsem tolakodóan szólalnak meg, s a billentyűs témák is kellően változatosak és kreatívak – hol csak kísérik, hol pedig a hátukon viszik az adott dalt. 

A dalok többségében Bíró Szabolcs énekel, akinek erőteljes orgánuma érezhetően jól illik ehhez a stílushoz. Két dalban (Sörök közöttHősök vagyunk első fele) pedig Antal Tamás harsány, kissé karcos hangját hallhatjuk, aki a többi dalban vokálozik is.

Összességében nézve a HaddelHadd zenészei betartották a szavukat: klasszikus, 70-es és 80-as évekbeli hard rock hangzást és dögös rock ‘n’ rollt dalokat kaptunk, amelyekben az olyan, számukra is fontos értékek fejeződnek ki, mint az életöröm, a jókedv, a barátság, az egymás és persze a zene szeretete.
Ünnep duplakoncerttel

A HaddelHadd egy duplakoncerttel is készül, melyre október 7-én (pénteken), 20:00 órai kezdettel kerül sor, a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban. A koncerten a zenekar előbb eljátssza az új lemezt az elejétől a végéig, majd utána sor kerül a 20 éves jubileumi bulira, az együttes ígéretéhez híven „hatalmas blues és hard rock klasszikusokkal, meglepetésvendégekkel, közös énekléssel, igazi születésnapi hangulatban!”

plakát
Fotó:  HaddelHadd

Aki pedig szeretne többet hallani az album keletkezésének történetéről és a lemezen hallható dalokról, az október 8-án (szombaton) 16:00-tól a dunaszerdahelyi Rock Coffee 79-ben találkozhat a HaddelHadd tagjaival, akik dedikálják is majd a hanghordozókat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.