2022. szeptember 17., 19:35

Lemezbemutató Piramis-koncert a Várkert Bazárban

A Piramis együttes visszatér egykori legendás koncerthelyszínére; a zenekar a Budai Ifjúsági Park helyén épült Várkert Bazár Öntőház udvarán mutatja be koncertlemezét szeptember 24-én.

Piramis zenekar
Fotó: piramiszenekar.com

A Piramis májusban megjelent élő anyaga egy négy évvel ezelőtti koncert anyaga. Akkor a 2017-ben elhunyt alapító basszusgitáros, Som Lajos emlékének adóztak, 2019-ben aztán Gallai Péter billentyűs is meghalt.

A lemezen az 1979-es legendás ifiparkos Piramis-koncertalbum (A nagy buli) dalai, valamint más számok is hallhatók.

Az 1975-ben alakult Piramis a magyar rockzene történetének kiemelkedő együttese. A hetvenes évek második felében, a nyolcvanas évek elején volt a legnépszerűbb, akkori felállásában Révész Sándor énekes, Závodi János gitáros, Som Lajos basszusgitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos szerepelt.

A hard rock csapat első aktív korszakában, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg. Az együtteshez olyan sikerdalok fűződnek, mint A becsület, a Ha volna két életem, a Szállj fel magasra!, a Kóbor angyal vagy az Ajándék.

A Piramis 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, majd 2009-tól újra rendszeresen koncertezett; a mostani formációban Závodi és Köves mellett Nyemcsók János Csoki énekel, Vörös Gábor basszusgitározik, Vilmányi Gábor gitározik és Nyemcsók Bence billentyűs hangszereken játszik.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.