2022. október 4., 10:13

Fergeteges koncerttel, közel 3 év után tért vissza a Quimby

Október 1-én a Budapest Parkban adott teltházas koncertet a Quimby együttes, amely közel 3 év után újra teljes felállással, a visszatérő Kiss Tibi frontemberrel lépett színpadra.

quimby
Fotó: Quimby Facebook-oldala

A Quimby tagjai 2019 őszén egy különleges turnéval ünnepelték az Ékszerelmére című kultikus lemezük 20. évfordulóját, amelyet három teltházas budapesti koncerttel zártak. A rajongók akkor még nem is sejtették, hogy a következő igazi Quimby koncertre több mint 2 és fél évet kell majd várniuk. 2020 elején jött a koronavírus-járvány első hulláma, aminek legnagyobb vesztese kétségkívül a kultúra, s azon belül is a zeneipar volt. Júliusban pedig a Quimby egy közleményben számolt be arról, hogy kimerültség miatt Kiss Tibi frontember az év végéig terápiára vonul, s így a zenekar is szünetet tart.

A Quimby tagjainak tehát duplán fel volt adva a lecke, hiszen a járvány mellett frontemberük kiesése miatt is kétségessé vált a zenekar jövője.

A tavalyi év elején, miközben Kiss Tibi továbbra is felépülésére koncentrált, a Quimby tagjai meghirdették a Plusz-Mínusz névre keresztelt online koncertet, amelyen különböző vendégelőadókkal adták elő legismertebb dalaikat. Nyáron aztán nagy meglepésre a Budapest Bár egyik koncertjén felbukkant Kiss Tibi, aki néhány dal erejéig újra színpadra állt. Biztató jelek voltak ezek, s ekkoriban már szállingóztak a hírek, hogy a zenekar és a frontember újra találkoztak egymással. Az első közös zenélésre azonban egészen tavaly októberig kellett várni.

„Jaj, de hiányoztatok, mindjárt sírok”

Az együttes még 2021-ben jelentette be a nagy visszatérő koncertet, amelyet eredetileg idén áprilisra terveztek, de végül októberre csúszott. A nagy napra pedig minden jegy elkelt, így a Quimby teltház előtt térhetett vissza és mutathatta meg újra a zene és a barátság összetartó erejét. A közel 2 órás koncerten szinte az összes nagy sláger elhangzott, és igyekeztek minden albumról legalább egy dalt eljátszani. Persze, egy 31 éves életművet nem könnyű belesűríteni egyetlen koncertbe.

A zenekar tagjain az elején érezhető volt a drukk, látni lehetett, hogy mindenki nagyon oda szeretné tenni magát, s ez leginkább a visszatérő Kiss Tibin mutatkozott meg, aki a koncert első harmadában jóval visszafogottabban viselkedett. Körülbelül a hatodik szám környékén szólt először a közönséghez, röviden, tömören és őszintén: „Jaj, de hiányoztatok, mindjárt sírok.”

S ahogy haladt előre a koncert, úgy Kiss Tibi is egyre felszabadultabban játszott, ami az egész zenekarra felemelően hatott. Egyértelmű volt, hogy mindenkinek nagyon hiányzott a közös zenélés és a Quimby. A ráadásban elhangzott a zenekar talán legismertebb dala, a Most múlik pontosan, amely a történteket figyelembe véve egy külön érzelmi pluszt, jelentést is kapott aznap este.

A hangzásra és a látványra sem lehetett panasz. A vendégzenészek (Vastag Gábor gitáron, Tóth Sándor szaxofonon és Nagy Dávid ütőshangszereken) kellően gazdagították és színesítették a Quimby jól összeszokott hatosfogatát. Noha a legtöbb figyelem többnyire Kiss Tibire és másik showmanre, Varga Liviusra irányul, nem mehetünk el szó nélkül a Mikuli Ferenc „Fefe” basszusgitáros és Gerdesits „Faszi” Ferenc dobos alkotta ritmusszekció mellett, amelyre valósággal ráborul Balanyi Szilárd billentyűs játéka.

Ez a hármas adja a Quimby zenéjének és stílusának magját és esszenciáját, s a „képre” az utolsó ecsetvonásokat Kárpáti „Dódi” József trombitás viszi fel.

Tesztidőszak, évi 8-10 fellépéssel

A koncert előtti hetekben jelent meg az Újra folytatjuk című dokumentum- és interjúfilm, amelyben a Quimby tagjai az elmúlt közel 3 éves időszakról, terveikről és a zenekar jövőjéről beszélgetnek. Abban mind egyetértenek, hogy folytatni szeretnék, ugyanakkor a következő egy évet egy tesztidőszakként fogják majd fel, s évi 8-10 koncerttel számolnak csak.

Tavasztól kezdve a zenekar tagjai viszonylag sok időt töltöttek együtt, aminek nagy része próbákkal, beszélgetésekkel és egymásra hangolódással telt. A Quimby mindig is egy nagy családként működött, ahol ez a hat, zeneileg és egyéniségileg is különböző ember nemcsak tökéletesen kiegészítették, de segítették is egymást a bajban. Tudni kell, hogy a kétezres évek elején már volt egy hasonló időszak a Quimby életében, amikor Kiss Tibi függőségei miatt kényszerült elvonóra menni. A visszatérés eredménye akkor a Kilégzés című lemez, s a Most múlik pontosan című dal volt.

A zenekar a történtek és az újbóli visszaesés ellenére is végig támogatásáról biztosította a frontembert, s bár egyelőre nem mernek nagy jóslatokba bocsátkozni, én biztos vagyok benne, hogy ez a harmadik nekifutás egy alkotómunkában és sikerekben gazdag időszakot hoz majd.

S hogy miért van szükség a Quimbyre 2022-ben (is), azt jól mutatta a szombat esti koncert, ahol közel 10 ezer ember – idősek, középkorúak és fiatalok – együtt ünnepelték a magyar alternatív zene talán legjelentősebb formációjának visszatérését.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.