2022. szeptember 26., 11:54

Segítsünk Daisynek és Rebekának!

A Pázmaneum Társulás jótékonysági koncertet szervez két dunaszerdahelyi kislány javára 2022. szeptember 29-én, 18 órai kezdettel a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.

Fotó: pixabay.com

Daisy története 2020. november 11-én kezdődött, amikor anyukáján sürgős császármetszést hajtottak végre. A műtét után újra kellett éleszteni a babát, de már akkor is megmutatta, hogy ő egy erős kislány. Nyolc hónappal később, egyik napról a másikra elkezdett nőni a szeme alatt egy duzzanat.

Majd megállapították, hogy 7 cm-es rákos daganat van a kicsi bal szeme alatt. Protonkezelésre vár a kislány, de a szükséges összeg még hiányzik.

Rebeka koraszülöttként, a terhesség 30. hetében született. Ketten voltak testvérek Veronika és Rebeka. Édesanya életveszélyben volt és a gyermekeknek is az életfontosságú szerveik. Veronika csak 6 napot élt. Rebekát két hosszú hónap után engedték haza a kórházból. Utána derült ki, hogy a diagnózisa gyermekbénulás. Gyógytornákra kezdtek járni. Az állam csak évente kétszer biztosít rehabilitációs kezelést az állami intézményekben.

Rebeka 15 éves, tolókocsihoz kötött. Nem tud járni, sem négykézláb mászni. Mások segítségére szorul. Szüleinek azt mondták, hogy fekve fogja leélni az életét, beszélni sem fog megtanulni. Ennek ellenére ha nehezen is, de megtanult beszélni, iskolába jár, mosolyog és ki tudja mondani „anyuka“. Harcolni akar, szüleiért és mindazokért, akik szeretik Őt. Terápia nélkül tovább rövidülnek az izmai, inai.

Prágában megoperáltak, ami sokat javított az állapotán.  Kilenc éve sokat segített a rehabilitáció a somorjai Neurínban, és jelenleg a dunaszerdahelyi Szabo Rehab es LEVITA Lég a gyógykezelésének helyszíne. Boccio-t sportol, amit nagyon szeret.

Minden egyes rehabilitációs nappal javul az állapota. Nagyon fontos a komplex terápia.

Szüleinek élete egészen megváltozott. Igyekeznek mindent megtenni érte. A szülei szemében nagy öröm, ha valami haladást ér el a kislányuk, az ad erőt a további harchoz nekik.

Az esti gála műsorban fellépnek:

Arizóna akusztik – Maja és Fecó, Black & White zenekar, Dósa Diana, Haizok Melinda, Kosár Szabolcs és Józsa Janka, Kovács Koppány, Nagy Viki, Plavucha Márk, Szent György Kórus, Valasko Ferenc.

A jótékonysági estre belépőjegy és támogatói jegy is vásárolható a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. A helyszínen a helyi Vöröskeresztnek köszönhetően pedig tetszőleges adomány is elhelyezhető, amelyet a koncert végén adunk át a két kislány családjának.

Az est fővédnöke Dr. Hájos Zoltán Dunaszerdahely város polgármestere.

A jótékonysági koncertre az alábbi helyszíneken vásárolható belépőjegy (8,- euró), illetve támogatói jegy (5,- euró): Csaplár Benedek VMK, Itsipitsi Varázsműhely, Biostar bioüzlet, Dejavu kávézó - aki jegyet vásárol, egy kávét kap ajándékba, Bonjuor kávézó, Franci étterem.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.