Vidám, kedves és barátságos papnak ismerték Pozsonyban.
A néptánc a nemzet megtartó ereje, emellett egy kitűnő szórakozás és időtöltés is egyben.
Gálaműsorral ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes 2020. február 7-én Pozsonyban.
Fennállásának 50. jubileumát ünnepli a Szőttes.
100 éves született Fogarassy László.
A Pozsony környékén „tevékenykedő” alvilági alakok így korrekt „partnerüknek” tartották Sétaffyt. Sőt, nem egyszer együttműködtek a felügyelővel komoly bűntettek leleplezésében.
Maga is költött kuruckori verseket.
Tíz évig tartó kitartó munkával sikerült akkor világrekordnak számító mélységbe jutnia.
Mindezek ellenére mulattak is.
A Zsolnay nem porcelán- manufaktúra, hanem kulturális termék.
A mű azt a mérhetetlen szenvedést jeleníti meg, amely a fiát féltő, majd elvesztő anyát hatja át.
Az ötvenéves Szőttes elismerése. Megérdemelték!
Elismerték a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás önkénteseinek és támogatóinak munkáját.
A Zsolnay World Tour nevezetű vándorkiállítás a Zsolnay Porcelán Manifaktúra Zrt. tulajdonában lévő antik műtárgyakat és a jelenleg is gyártott termékeit mutatja be Pozsonyban.
A világ leggyorsabb néptáncosai újra a kamerák előtt.
November 27-én került sor Polgár Anikó Paleocsontevés című gyermekverskötetének bemutatójára a Csemadok pozsonyi székházában.
November 27-én Az emlékezet rekonstruálása cím alatt nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek Könyöki József születésének 190. évfordulója alkalmából a Pozsonyi Városi Múzeum épületében.
A kiadvány szerkesztői ezúttal Johann Vinzenz Reim grafikus 170 éves alkotásai közül válogattak képeket a falinaptárba.
Nem mindennapi zenei, művészi élményben részesültek mindazok, akik ott voltak a fiatal zseniális, nagy tehetségű szlovákiai művészek és külföldi előadók koncertjén.
Ifjúsági darabról van szó, de joggal nevezhetjük akár beavatószínháznak is, amelyben játszik mindenki, a színész és a közönség is.
Október 21-én került sor a Versképek. Kortárs magyar gyermekvers-illusztrációk c. kiállítás ünnepi tárlatzárására a Pozsonyi Magyar Intézet kiállítótermében.
Falai között a reformkorban jelentős viták hangzottak el, ma viszont a könyvek csendje honol.
A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás szeretettel meghívja az érdeklődőket következő magyar nyelvű városnéző sétájára, amely során a Szent Márton-dóm történelmével ismerkedhetnek meg.