2019. december 12., 08:24

Pozsonyi Kifli: Kiosztották az Aranykifli díjakat

December 8-án a Prímási palota Tükörtermében került sor a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás önkénteseinek és támogatóinak munkáját és segítségét elismerő Aranykifli 2019 díj ünnepélyes átadására.

Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Pozsonyi Kifli

Az Aranykifli 2019 díjkiosztója előtt Ján Vyhnánek tartott előadást Rekviem a Szárazvámért címen. A Szárazvám (Suché mýto) Pozsony egykori lüktető központja, a külső városrészekhez vezető fontos összekötő kapocs.

A történelmi előadás után Bolemant Éva, a Pozsonyi Kifli PT elnöke a társulás elmúlt évét értékelte ki. Mint elmondta, a Pozsonyi Kifli gazdag és aktív évet tudhat maga után. Elsőként a társulás megújult weboldaláról eset szó, melynek keretében egy új internetes magazint indítottak el olvasóik számára.

A társulást örömmel tölti el, hogy

az általuk szervezett történelmi séták és előadások különösen látogatottak.

Idén harmadik alkalommal került sor egy kültéri kiállításra Pozsonyból Bratislava címen.

A Pozsonyi Kifli publikációs tevékenységet is folytatta.

Újabb kötet jelent meg a Pozsonyi Mesék sorozatban, amely Pozsony egyik hírességéről, Rómer Flórisról számol be. A kiadványokat igyekeznek párhuzamosan - magyar és szlovák nyelven kiadni. Jó hír, hogy szintén sikerült egy kötet formájában megjelentetni a Pozsonyi Kifli érdekes írásait, amelyek A pozsonyi sétatéren megy a villamos… címen jelentek meg. Nem utolsó sorban az idén immár hatodik alkalommal jelenik meg a Pozsony Kifli népszerű kiadványa, a Pozsonyi Naptár, amelyben 170 éves városábrázolásokkal találkozhatunk. A falinaptár a pozsonyi karácsonyi vásáron is megvásárolható a Pozsonyi Kifli standjánál.

Bolemant Éva elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy társulásnak immár mintegy 300 tagja van. Ugyanakkor a szervezet és annak tevékenységei időközben annyira megnövekedtek, hogy már nem tudják önkéntes munkával lefedni, így szakemberekre és új munkatársakra lenne szükségük.

Rigó Konrád, a kulturális minisztérium államtitkára ünnepi beszédében hangsúlyozta,

történelmi, hiánypótló, és hagyományteremtő a Pozsonyi Kifli PT fővárosban végzett munkája.

Mint elmondta, a pozsonyi utcákat róva feltűnik a főváros magyar jellege, hasonlóképpen ahogy annak német arculata is. Ehhez társul manapság Pozsony angol vagy spanyol arculata.

Sok pozsonyi lakost örömmel tölt ez az állapot és elfogadják azt. A városban sok közösség található, akik szoros összeköttetésben élnek egymás mellett, és igyekeznek minél jobb kapcsolatok kiépíteni egymással. Nem afféle párhuzamos világokról van szó, hanem egy sokszínű nyelvi környezetről. Ezt a sokféleséget pedig élni kell hagyni, és olyan feltételeket teremteni, hogy fejlődni tudjon. Ebben vállal nagyon fontos szerepet a Pozsonyi Kifli PT – mondta Rigó Konrád.

A Pozsonyi Kifli segít föleleveníteni a történelmi Pozsonyt, egyben újraértelmezni azt, miközben segít megőrizni a város legértékesebb hagyományait. Akik Pozsonyt multikulturálisnak látják és szeretnénk látni, nagy hálával tartoznak a társulásnak munkájáért – mondta az államtitkár.  

Az Aranykifli díj a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás önkénteseinek és támogatóinak munkáját és segítségét hivatott elismerni. Az idén a következő pozsonyi magyarok részesültek a díjban:

Bolemant Lilla, könyvkiadó és a Pozsonyi Kifli tevékenységének támogatója. Borka László idegenvezető, önkéntes. Cs. Liszka Györgyi, a Vasárnap hetilap főszerkesztője. Csanda Gábor, szerkesztő, fordító. Csenger Ferenc, a Pátria Rádió vezető munkatársa, szerkesztő. Forgács Ildikó, fordító és a Pozsonyi Kifli tevékenységének támogatója. Hornyák István, újságíró, idegenvezető, rádiós szerkesztő. Jakubecz László, a Pátria Rádió munkatársa, rádiós szerkesztő, színművész. Juhász Katalin, az Új Szó napilap újságírója. Kollár Denisza, önkéntes. Nyitrai Nóra, a Pátria Rádió szerkesztője. Radi Anita, a Ma7 médiacsalád munkatársa. Illetve Rigó Konrád, kulturális államtitkár.
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.