2019. november 16., 10:06

Fiatal tehetségek a nagysikerű pozsonyi kamarakoncerten

Rendkívüli élményben volt részük azoknak, akik részt vettek a pozsonyi Prímáspalota hangversenytermében a Centrope Gála kamarakoncertjén. Ennek szervezői a Nemzetközi Duna Filharmónia Kulturális Platform elnöke, a szlovákiai születésű Bécsben élő Katona Ágnes és a pozsonyi Centrope Ház igazgatója, Tatiana Mikušová voltak.

Centrope Gála
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Molnár Ilona

A kamarakoncertet Margit Bruck-Friedrich, Ausztria szlovákiai nagykövete nyitotta meg. A megnyitó után Wolfstahl polgármestere, Gerhard Schödinger köszöntötte német és szlovák nyelven a népes közönséget.

A pozsonyi kamarakoncert megvalósítása Katona Ágnes régen tervezett törekvése volt, amely kitartó akarata és szervezőmunkája eredményeként egyedül a pozsonyi társszervező Centrope Házzal együtt valósulhatott meg Bécs és Pozsony városa, kulturális szervezetek, intézmények és a zenét támogató egyének segítségével.

A pozsonyi Prímáspalota hangversenytermében olyan kiváló zenei tehetségek, művészek szereplésének lehettünk szem- és fültanúi, akik rendkívüli zenei tudásukkal, előadásukkal varázsolták el a közönséget.

 

Gerhard Schödinger
Gerhard Schödinger
Fotó:  Molnár Ilona

Elsőként a Nagymegyerről származó, Békén élő Cseh Tamás, Szlovákia klasszikus zenei életének meghatározó egyénisége hegedűjátékát, W.A.Mozart Török indulóját hallhattuk zenekara kíséretében. Cseh Tamás jelenleg a Szlovák Nemzeti Színház szimfonikus zenekarának szólóbrácsása, számtalan hazai és külföldi zenei díj tulajdonosa. Cseh Tamás méltó zenei párosa, zongorakísérője, Miloš Biháry Nagyszombatból származó fiatal zongoraművész volt, aki a nagyabonyi születésű Bihari János magyar zeneszerző és hegedűművész leszármazottja. Zongorajátékával több hazai és külföldi fellépésén számos zenei díjban részesült, ugyanakkor a jazz műfajban is sikereket ért el.

A zenei élmény kiteljesedéséhez hozzájárult Dorota Tóthová fiatal szlovákiai énekesnő a Roma Himnusznak, Djelem, Djelem, továbbá a Lule, Lule roma népdalnak, valamint Jaroslav Filip Čerešne című zenei alkotásának előadásával.

Az est további kiemelkedő alkotása Ákos Bánlaky szerzeménye, a La Follia az orosz származású Elena Denisova hegedűművész és Alexej Kornienko zongoraművész előadásában hangzott el. Ezenkívül Liane Olczár és Samuel Szabó szlovákiai gyermek népdalénekesek magabiztos fellépésükkel vonták magukra a közönség figyelmét.

Molnár Ilona, Biháry Miloš és Katona Ágnes
Molnár Ilona, Biháry Miloš és Katona Ágnes
Fotó:  Molnár Ilona

A pozsonyi kamarakoncert Vittorio Monti Csárdásával, Cseh Tamás és Miloš Biháry fantasztikus hegedű-és zongorajátékával zárult.

Nem mindennapi zenei, művészi élményben részesültek mindazok, akik ott voltak a fiatal zseniális, nagy tehetségű szlovákiai művészek és külföldi előadók koncertjén.

Katona Ágnes több mint 12 éve szervezi, keresi a fiatal zenei tehetségek fellépésének lehetőségeit, mely által hozzájárul zenei pályafutásuk előrejutásához, tehetségük megláttatásához.

Centrope Gála
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.