Miért volt a nyugat-európai civilizáció sokkal fejlettebb az idők során, mint a despotikus keleti birodalmak?
Váratlan fordulatként dupla győzelem született a Duna showműsorának fináléjában.
Írásaiban leginkább hétköznapi figurákat, értelmiségieket, hivatalnokokat, újságírókat állít elénk
Van az a csábítás, amit jobb elkerülni.
Az ő előadásában ez a ma már klasszikusnak mondható, cha-cha-cha ritmusban előadott szerzemény igazi zenei csemege.
Ozsvald Árpád felvidéki magyar költő, műfordító és szerkesztő élete nagy részét Pozsonypüspökiben élte le, ahol irodalmi összeállítással emlékeztek rá.
A Felvidéken turnézik Dobri Dániel Egy másik Róma című kamaraoperája május 21-től 26-ig a KultúRecept Produkció társulatának előadásában.
Második évadával tér vissza az M5 képernyőjére az Ifjú tudósok című vetélkedő.
A Magyar Állami Népi Együttes április 17-én a Müpában mutatta be a Kivirágzott keresztfája című összeállítást.
Ez az alcíme annak az érdekfeszítő tényfeltáró könyvnek, amelyet egy 1956-ban Angliába menekült magyar, Rónay Gábor írt.
A legfontosabb mégis a közönség, hisz nélküle a létrehozott szellemi termék vagy kulturális produktum semmit sem ér.
A közös szlovák-magyar projekt címe: Interaktív Kastélyok a Zempléni-Gömöri Térségben (Interactive Castles in Zemplén-Gömör Region). A projekt a Szlovák-magyar együttműködési program 2014-2020 – INTERREG V-A keretén belül realizálódik.
A véreskezű diktátor bukása óta az ország kapcsán elsősorban az egykori Angkori Birodalomról és a területén feltárt monumentális építményekről és kulturális emlékekről olvashatunk.
A május 13-án kezdődő pozsonyi BRaK Book Festival nem egy hagyományos értelemben vett könyvvásár.
Meggyőződésem, hogy a diktátor elbukik, jelentette ki az ukrán elnök.
Róluk szóltak a hírek és velük volt tele a sajtó az ötvenes és hatvanas években.
Kalandor, terrorista vagy szabadságharcos? Újabb részletek derülnek ki az 1945-ös tornaljai csendőrállomás felrobbantásáró. A film elkészítéséhez a nézők támogatását is kérik az alkotók.
Újabb résszel jelentkezik a ma7 médiacsalád újságíróinak kulturális ajánlója. Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Az SZMPSZ Alkotni is engedd… címmel másodízben meghirdetett, magyar pedagógusoknak szóló alkotópályázatára beérkezett művekből nyílt kiállítás a Limes Galériában.
Zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel május 15-én a komáromi Tiszti Pavilon díszterme, ahol a Fiatal Reformátusok Szövetsége – FIRESZ égisze alatt 25 éve működő Cantate Domino kórus tartotta hálaadó hangversenyét.
Az egykori zuglói lakóháza falán elhelyezett emléktáblánál, koszorúzással egybekötött megemlékezésre várják az irodalomkedvelő érdeklődőket.
Életében elsősorban grafikai munkásságával ért el sikereket, művészi és társadalmi elismerést.
A polihisztor gazdag felvidéki földbirtokos nemesi család egyetlen fiúgyermekeként született.
"Szabadúszó színész vagyok már egy éve, s ez idő alatt jócskán megváltozott az életem."