A hűvös időben is húzták és ropták.
Fontos a magyarság kollektív nemzeti identitástudatának erősítése
A nemzetközi bemutatóra magyar, szlovák, cseh és lengyel önkéntes tűzoltók érkeztek és mutattak be olyan eszközöket, amelyeket egykor elődeink használtak.
A majális a hagyományőrzés jegyében zajlott
Ami egyik évben sem nem maradhat el
Ez az étel a teljességet képviselte a múltban.
Kultúrházban jártam, a szeli vásárban...
A múzeum a közönség elől eddig elzárt helyeket nyit meg.
Rangos magyarországi és külföldi művészek, szólisták és együttesek, pályakezdők és országosan ismert emberek lépnek fel.
Nem véletlen az időzítés, hogy éppen advent idején, december 12-én nyitották meg a Pozsonyi Városi Múzeum Hogyan játszottak eleink című játéktörténeti kiállítását.
A Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatta be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban élő népek sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját a Felvidéken.
Furcsán alakul az évforduló, a koronavírus-járvány miatt a próbák hónapok óta szünetelnek, a tervezett gálaműsor is elmarad.
A zoboraljai falvak egyik hagyományos édességei közé tartozik a birsalmasajt.
Újév-köszöntő: „Örüljetek, örvendjetek” címmel rendezi a Hagyományok Háza 2020. január 5-én a Müpában évzáró-évnyitó díszelőadását. A műsor szerkesztője Pál István Szalonna.
Tízéves a Csenkey Baranta.
A 65 éve alakult Csallóközi Táncegyüttes új műsorral készül.
Szeptember közepén rendezik Székelyudvarhelyen a hagyományos táncháztalálkozót. Az eseménysorozat kiemelt vendégei lesznek a felvidéki Ifjú Szívek Táncszínház, valamint a Vajdaságból érkező kézművesek.
Augusztus 1-jén a lévai Barsi Múzeum épületében nyílt meg a Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség által szervezett Magyar kézművesség a Felvidéken című vándorkiállítás.
Ebben az évben immár ötvenharmadik alkalommal kerül megrendezésre az Országos Népművészeti Fesztivál, a Felvidék népművészetének ünnepe.
„Petőfiből jöttem“ címmel került sor Kurdi Gábor önálló estjére Tornalján.
A Hagyományok Háza Hálózat - Szlovákia által működtetett Népzenei Műhely elnevezésű program ciklikus rendezvénye a magyar népi ének tanfolyam, melynek idei első képzése a hétvégén valósult meg Füleken.
Gálaműsorral ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ. A rendezvényt Szepsiben, a helyi művelődési központban tartották.
A szervezők hiánypótlásnak is szánják a tanfolyamot.