Játéktörténelem dióhéjban: Egykori játékaink
Nem véletlen az időzítés, hogy éppen advent idején, december 12-én nyitották meg a Pozsonyi Városi Múzeum Hogyan játszottak eleink című játéktörténeti kiállítását.
A városi múzeum gyűjteményében mintegy 3000 történelmi gyermekjáték található a XIX. század második feléből és a XX. század elejéről. A szervezők célja bemutatni, milyen játékokkal játszottak a nagyszüleink és a dédszüleink. Tudnivaló, hogy a játékok mindig is fontos szerepet töltöttek be a gyermekek fejlődésében. Nem a puszta szórakozást szolgálták, a felnőttek különböző tevékenységeinek imitálásával feladatuk volt a gyerekek felkészítése a valódi életre. Ezzel egyidejűleg fejlesztették a fantáziájukat, a mentális és a fizikai készségeiket.
A játéktörténelem gyökerei a leg-ősibb időkre nyúlnak vissza. A legrégibb ismert ókori játékszerek közé tartoztak az agyagból készült különböző állatok, de szintén ősi eszközöknek számítanak a fából készült játékszerek, főként a kerekeken guruló, zsinórral húzott lovacskák. Mozgatható játékszerek tehát már a legrégebbi időkben is előfordulnak. Emellett az ókorban is a kisfiúk kedvence volt a vesszőparipán való lovaglás.
Ugyancsak a fiúk jellegzetes játékai közé tartoztak az ónból, bronzból vagy ólomból készült katonák és lovagok. A vagyonosabb családok gyermekei akár egy egész hadsereget is összegyűjtöttek. Később megszülettek a komplikáltabb, mozgatható katonafigurák. Főúri gyermekek játékai voltak a kis bronzlovasok, amelyek lovagi tornát vívtak egymással. Az ólomkatonák a XIX. század közepén élték fénykorukat.
Szintén a legősibb és legelterjedtebb játékszerek közé tartoztak a játékbabák, amelyek már az ókorban is léteztek. Különféle posztóbabákról, rongybabákról már a legkorábbi időkből tudunk. Többféle agyagbaba is fennmaradt, amelyek kezét és lábát zsinórral erősítették a testhez, így mozgathatók voltak. A legrégebbi babák fából készültek, majd befestették őket. Emellett voltak viaszból, terrakottából, alabástromból, papírból és később porcelánból készült babák. A mozgatható szemek csak a XIX. században jöttek divatba. Nagyon sokáig kizárólag az öltöztetett babák voltak a kedvencek, a pólyásbaba ismeretlennek számított. A színes, szemrevaló ruhákba öltöztetett babák természetesen a felnőttek ruházatát másolták. Ezért a babák a ruha- és a hajviselet tekintetében is fontos információkkal szolgálnak, és az adott történelmi kor divatjáról árulkodnak.
A babák mellett kiemelt szerepet kaptak a nagy népszerűségnek örvendő babaházak is, amelyeket nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is kedveltek. Ezek tulajdonképpen az igazi lakóházak utánzatai voltak, és sok esetben nem is játékszernek számítottak, hanem szinte már státuszszimbólumnak. Ezeken a miniatűr palotákon tanulgatták a nagyobb lányok az úriházak berendezését, a háztartás vezetését. A babaházak varázsa abban is rejlik, hogy az adott történelmi kor lakáskultúrájának miniatűr változatát tárják elénk.
A falusi, szegényebb emberek egyszerű, fából készült játékokat készítettek a gyerekeiknek. Babákat, konyhai eszközöket, kocsikat, állatokat faragtak. A faragók kezdetben csak mellékfoglalkozásként foglalkoztak játékok készítésével, idővel azonban iparággá vált a játékkészítés.
A papír játékszerként való felhasználása a XVIII. században érte el tetőfokát. A különböző kivágható képsorozatokon miniatűr katonák, állatok, férfiak és nők jelentek meg korhű viseletben. A papírból kivágott alakokat kemény lapra ragasztották, amelynek a hátterét sajátkezűleg festették meg. Így megalkothatták a saját képeskönyvüket. Voltak papírból készült babaházak is, amelyek viszonylag olcsók voltak, így a szegényebbek is megvásárolhatták. A gyermekek pedig otthon megfesthették a babaház berendezését. A 18. században a természettudomány iránti érdeklődés hatására láttak napvilágot a fizikai játékok, például a laterna magica vagy a sztroboszkóp.
Az építőkockák története a XIX. század közepéig nyúlik vissza. Különleges, megbecsült játék volt a kőből készült építőkocka, amelyhez különböző épületek rajzait tartalmazó füzetet mellékeltek. De a fából készült építőkockák még gyakoribbá váltak.
A játékgyártás jelentős fellendülését a XIX. század vége hozta el, az ipari forradalom ugyanis e téren is előmozdította a tömegtermelést. A folyamat a játékgyártókat is mindinkább a népszerű játékok további fejlesztésére vagy új játékszerek megalkotására ösztönözte. Míg tehát a régi időkben a játékokat leginkább búcsúkban, vásárokon szerezték be a szülők, a XIX. században megjelentek az állandó játékboltok is.
A gyermekjátékok iránti növekvő kereslet ösztönzően hatott több magyarországi műhelyre is, amelyek célzottan játékkészítéssel kezdtek foglalkozni. A Felvidéken például Bártfán, Hegybányán, Nyitrafenyvesen működött ilyen műhely. Emellett a Selmecbánya városához tartozó Szélakna a bányászat mellett játékkészítő tanműhelyéről is ismert lett.
A játékszerek iparszerű előállításában ugyanakkor Németországé volt az elsőség, ahol számos játékszergyár jött létre a századok során. Később Franciaország is felzárkózott, így évszázadokon át Párizs és Nürnberg volt a játékkészítő ipar központja. A kézművesek által előállított, és pénzért beszerzett játék a család magasabb életszínvonaláról árulkodott.
A pozsonyi múzeum gyűjteményében számos ízléses, míves, és művészi tekintetben is kifogástalan régi játékot láthatunk: pompás történelmi babaházakat, miniatűr babakocsikat és teáskészletet, a bababútorok között art déco stílusban készült kredencet, számos színes, kézzel festett ónkatonát, fából készült építőkockát, öltöztethető papírbabát és hintalovat. Ezeket a játékokat találhatták meg a karácsonyfa alatt déd- és ükapáink korában a gyerekek.
