2024. december 2., 18:00

Csík János három útravalója édesapjától - VIDEÓ

Csík János neve mára egybeforrt a magyar népzenével, illetve a hagyományőrzéssel évtizedek óta meghatározó alakja a magyar zenei palettának és példaképpé vált sokak számára azáltal, ahogyan szívvel lélekkel képviseli a kultúránkat. Január 1-jén azonban egy új életszakasz kezdődik az életében, befejezi a Csík zenekarral való együttműködést. Erről és az élet értékeiről beszélgettünk vele.

Csík János édesapja három útravalót hagyott fiára. Ezen három útravaló mentén alakítottuk ezt a beszélgetést. Az egyik az volt, hogy olvassa a Bibliát, a másik, hogy művelje a zenét, a harmadik, hogy legyen jogosítványa. Kitértünk arra is, milyen érzésekkel áll úgy színpadra, hogy tudatában van annak, hogy az utolsó koncerteket muzsikálja. 

Megkérdeztük, számára mi az igazi érték az életben, milyen tanáccsal látná el a fiatalokat: 

A múlt értékeinek megbecsülése, amik adják a mostani hitünket. Itt én nem csak a történelmünkre, a tudósainkra gondolok, hanem a nagymamára, aki megtanított minket magyarul beszélni, vagy aki megtanít az ételeket megfőzni, vagy az idős emberekre azért, mert meg tudták élni az életet. A becsület, a tisztesség, ami nagyon fontos. És ... Talán az igényes élni tudás

- mondta Csík János. 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.