2021. augusztus 6., 11:09

Jubileumi Zempléni Fesztivál

Az észak-magyarországi régió legnagyobb kulturális, turisztikai, és bor-gasztronómiai nyári rendezvénysorozata, a Zempléni Fesztivál idén jubilál, 30. alkalommal kerül megrendezésre. 2004 óta az Interkultur Hungaria Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi.

Zempléni fesztivál

A „Kiváló Minősítésű Művészeti Fesztivál” kategóriába sorolt rendezvény jellegzetessége a műfaji  és a területi sokszínűség, hiszen a zempléni térség legszebb műemléki helyszínei adnak otthont a komolyzenei koncerteknek, a színházi-, a táncos- és az irodalmi esteknek, valamint a kiállításoknak. A résztvevő települések ráadásul bemutathatják  a nagyközönségnek hagyományaikat, szokásaikat is.

Ami a fellépők listáját illeti, azon helyet kapnak rangos magyaroroszági és külföldi művészek, szólisták és együttesek, pályakezdők és országosan ismert emberek.

A rendezvénysorozat elengedhetetlen kísérője az egyik legismertebb hungarikum,a tokaji bor.

Ami pedig a fesztivál idei műsorát illeti: a kiállításprogram egy kolozsvári alkotó közösség, az ArtWise művészcsoport munkássága köré épül. Az öt tárlatot tartalmazó sorozat folytatja a mai határon túli magyar képzőművészet bemutatását.

A nyitókoncertre ezúttal is a sárospataki vár udvarán kerül sor 13-án este 20 órától, és a Budafoki Dohnányi Zenekar műsora lesz hallható.

Ebben az évben a jazz műfajában fellép többek között  a Hász Eszter Quintet, a Bohém Ragtime Jazz Band, az Antal Gábor Trió, Lakatos Ágnes és a Special Zone, a Varga Dávid Quintet, ill. a Budapest Jazz Orchestra egy egészen különleges műsorral, amelyben a legendás Queen együttes dalait jazz-es köntösbe öltöztetik. A közreműködők között ott lesz  Kocsis Tibor és Wolf Kati is.

A komolyzenei koncertek között barokkzenei hangverseny, zongorakoncert, Mozart- és Vivaldi-est, rézfúvós kamarazene és még sok minden más közül válogathat a közönség, de aki a népszerű dallamok mellett teszi le a voksát, az meghallgathatja  a West Side Story szvitet, vagy  Carl Orrf  Carmina Burana c. művét 

A népzenészek közül fellép például a Zagyva Banda, a fiatal muzsikusgeneráció meghatározó zenekara.

Tokajban és Széphalmon előadóestet tart Lackfi János  József Attila- és Prima Primissima-díjas költő, író műfordító.

Bemutatásra kerül a Padlás c. musical, egy újszerű feldolgozásban  az Árgyélus királyfi, a Sissi királynéról készült magyar operett, vagy épp A nagyidai cigányok  a Csavar Színház előadásában stb. Egészen különös bemutatót tart Pálházán a kézzel készült porcelán ékszerek gyártója, a ZEMA Manufaktúra.

A XXX. Zempléni Fesztivál augusztus 22-án este  a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével zárul, amelyre ugyancsak a sárospataki vár udvarán kerül sor.

Zempléni fesztivál

Aki szívesen megnézne egy-egy műsort, előadást, az böngéssze át a fesztivál honlapját! /https://www.zemplenifesztival.hu/ . Itt  egyrészt megrendelheti a belépőjét,  másrészt tájékozódhat a fellépő művészekről ill. a tervezett előadásokról.

2021-ben a belépőjegyek árának felét a szervezők a Segíts Élni Alapítvány számára ajánlották fel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.