2024. szeptember 27., 12:20

A Nyárasdi Hagyományőrző Citeratalálkozó kis jubileuma

Szeptember 28-án a Lámpás Polgári Társulás a nyárasdi kultúrházban rendezi meg az V. Nyárasdi Hagyományőrző Citeratalálkozót, amelyre a társulás minden évben kis újdonsággal, meglepetéssel készül. Idén sem lesz másként. Házi Lajos szervezővel beszélgettem.

lampas-citerazenekar
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Lámpás citerazenekar

Miben különbözik ez a citeratalálkozó a többitől?

Van egy kínai közmondás, mi szerint a világkörüli út is az első lépéssel kezdődik. Ez nekünk már az ötödik lépésünk lesz, és úgy gondolom, hogy eddig minden lépésnél tettünk valami olyat, ami révén beírhattunk valamit abba a bizonyos nagy „történelemkönyvbe”.

A legelsőnél még csak próbálkoztunk, tanultuk hogyan is kell csinálni, de azt hiszem, a másodiknál ütettünk egy fát, a harmadiknál bekerültünk a magyar rekordok könyvébe, mégpedig egy olyan produkcióval, amikor a színpadon lévő zenekar legifjabb és legidősebb tagja között volt a korkülönbség. A több, mint 65 évnyi korkülönbséget hivatalosan elismerte a Magyar Rekord Egyesület.
diploma
Fotó:  Lámpás citerazenekar
Tavaly pedig elhoztuk Magyarország zászlaját, ami egy 1848-as hitelesített replika. Március 15. alkalmával egy 1848 méter hosszú zászlót visznek körben Budapesten, és abból van nekünk egy darabunk.

Mivel sok barátunk és támogatónk van, felajánlották nekünk, hogy szeretnénk-e egy ilyet. Nyilván szerettünk volna. Az egyik barátunk megígérte annak a hagyományőrző egyesületnek, amelynek a tagjai ezt az egészet koordinálják, hogy ennek a zászlónak a darabjait elviszi az összes elszakított területre (egyedül Ukrajnába nem sikerült neki elvinni a háborús helyzet miatt, amit majd később pótolnak). Természetesen ezzel is bekerültünk Magyarország zászlajának krónikájába, amelybe ezzel beíródott Nyárasd község neve is, mert Felvidéken csak Nyárasd büszkélkedik ilyen „ereklyével”. Tudomásom szerint ez a kiadvány a napokban jelenik meg, vagy lehet, hogy már meg is jelent. Természetesen ezzel nem lesz jövőre rövidebb a zászló, mert minden évben újat visznek körbe. Amikor a citeratalálkozón kifeszítettük ezt a zászlót, épp hogy csak fel tudtuk állítani, mert még így is jó nagy darabról van szó. Hozzá még egy ágyút is hozott Sándor barátunk, aki ezt megszervezte, amivel tüzelni is sikerült.

Egy lövés dördült el Felvidékért, a magyarokért, egy lövés az összmagyarságért, egy lövés pedig Nyárasd községért.
iv.-nyarasdi-hagyomanyorzo-citeratalalkozo
Fotó:  Lámpás citerazenekar

Ezeken a találkozókon azonban nemcsak a külcsín rendhagyó, hanem a tartalom is. Kik lépnek fel idén?

Hála istennek, mindenki szerepelni akar Nyárasdon. Ahogy járjuk az országot, Magyarországot és a magyarok lakta területeket, rengeteg barátra tettünk szert, s köztük természetesen zenekarok is vannak. Ha minden igaz, a 14 órakor kezdődő találkozón összesen 18 föllépő szerepel, így aztán limitáltuk a műsoridőket, hogy mindenkire sor kerülhessen a 3 óra alatt. Idén is lesz olyan, ami még nem volt, például ezúttal a citerásaink közül a gyerekek szóló énekkel is színpadra állnak.

a-legfiatalabb-citerasok-es-a-legidosebb
Fotó:  Lámpás citerazenekar

Készülünk egy olyan dologgal is, ami még egyelőre titok, az lesz a meglepetés. Tavaly már nemcsak népzenét játszottunk citerán, mert szerettük volna megmutatni, hogy ez egy csodálatos hangszer, ami mindenre képes. Idén egy olyan dalt fogunk eljátszani, amely minden olyan ember és zenész emlékére fog szólni, aki már nincs köztünk. Nem árulom el a címét, mindenki jöjjön el és hallgassa meg a citerás találkozón.

Ami a vendég együtteseket illeti, ők ugye mind baráti zenekaraink, akikkel már hivatalos együttműködési szerződéseket is kötöttünk. Olyan partneri szerződésekre kell gondolni, mint amilyeneket a falvak kötnek egymással, csak ez egyesületi szinten valósul meg, amellyel az a célunk, hogy megpróbáljuk a hagyományainkat visszavinni a köztudatba úgy, ahogy az a régi időkben volt. Ez eddig elég jól működik, mert sok olyan hagyományt élesztettünk újra, amit már elfeledtek az emberek.

Például a pünkösdhöz kötődő hagyományokat a Szili Linkószer Citerazenekarral közösen élesztettük újjá. De itt lesz például a Vadrózsa Citerazenekar is, amelyet mindenki nagyon vár, de lesz egy új szereplőnk is, a mezőtúri Szivárvány Citerazenekar. Jön a Kenyeri Rábamenti Citerazenekar és sok más vendég is itt lesz. A vacsora alatt pedig a NYIT, vagyis Nyárasd Ifjú Tehetségei játsszák el saját szerzeményeiket.

Ez nemcsak egy szimpla citeratalálkozó, hanem egy szakmai fórum is, ha jól sejtem.

Így van, ugyanis itt sok együttes találkozik, megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat. Ezenkívül kihasználjuk a modern technológiákat, ami azt jelenti, hogy már az év elején megtervezzük egymás között a rendezvényeinket, nehogy véletlenül más is rászervezzen egy kiszemelt napra egy akciót. A helyszínen természetesen szakmai dolgokról is szó esik, véleményt cserélünk, amiből mindig kisül valami jó. Ami számunkra még fontos, azt a nagyközönség ugyan már nem látja, de a vacsoránál úgy működik a dolog, hogy elővesszük a citerákat, aztán közösen zenélünk, ami egy valódi kötetlen örömzenélés, mondhatni népzenei jam session.

citerasok-faja
Fotó:  Lámpás citerazenekar

A 14 órakor kezdődő V. Nyárasdi Hagyományőrző Citeratalálkozó programja

  1. A nyárasdi óvoda Pillangó csoportja

  2. Pöttöm Lámpások Citerazenekar

  3. Kislámpás Citerazenekar

  4. Bábel Hajna (a Pöttöm Lámpások citerazenekar tagja, aki énekkel is készül)

  5. Lámpácska Citerazenekar

  6. Nagy Alex és Gráfel Dominik (A Kislámpás citerazenekar tagjai, akik énekelni is fognak)

  7. Kenyeri Rábamenti Citerazenekar

  8. Nyárasdi Népdalkör

  9. Kiss Duó

  10. Csóri Csuka Népdalkör

  11. Lámpás Junior Citerazenekar

  12. Jácint Népdalkör

  13. Vadrózsa Citerazenekar

  14. Bartalos Noémi és Gőgh Viktória (a Lámpácska Citerazenekar tagjai szintén énekes produkcióval is készülnek)

  15. Szivárvány Citerazenekar

  16. Gyórói Férfidalárda

  17. Szili Linkószer Citerazenekar

  18. Lámpás Citerazenekar

a-legfiatalabb-citerasok-es-a-legidosebb
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.