Szép zenei élményben lesz részük mindazoknak, akik beülnek a hétvégi koncertekre. Karácsony közeledtével az adakozás jóleső érzésével is gazdagodhatnak.
Az alkotó a fényképek alá rövid naplót is ír, így futónapló részletek is ki voltak csipeszelve az állványok között, magyar és szlovák nyelven, melyeket elvihetett a közönség.
Elsőként szembesült a partra érkező migráns csoportokkal.
Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását idén a Fölszállott a páva korábbi évadában feltűnt gyermekszereplők vendégprodukciói színesítik.
A kiállítás Ankarában két hétig látható, utána, november 30-ától Isztambulban kap helyet.
A bő két és félórás előadást két részben, egy szünetet beiktatva játssza a társulat másfél tucat tagja.
Az elmúlt öt év alatt a tájékoztatási minisztérium több mint 4000 könyvet tiltott be.
A Marvel Comics képregénykiadó nyugalmazott elnöke december 28-án töltötte volna be 96. életévét.
A neves szakember főbb kutatási területei közé tartoznak a különböző relaxációs eljárások.
A gyermekek számára maradandó élményt nyújtott, hiszen minden évben változatos mesejátékkal készülnek a meghívott előadók, illetve bábművészek.
2018. november 17-én, szombaton, 19 órai kezdettel a naszvadi művelődési otthonban rendezik meg a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj 7. gálaműsorát.
Lakatos Róbert brácsaművész, a Kassai Thália Színház zenei vezetője november 21-25-én rendezi meg a 7. Fonográf Fesztivált. A három komáromi helyszínen felváltva zajló eseményen a nívós hazai és magyarországi zenei produkciókon kívül más művészeti ágak is teret kapnak.
Találjunk a mai napon néhány csendes, nyugalmas percet arra, hogy elolvassuk kedvenc költőnk néhány versét.
Presser 2005-ben egy lányt látott mezítláb besétálni a Megasztár válogatására.
"Úgy gondoltam, szép lenne, ha visszakaphatnák állampolgárságukat, és biztosan meg is érdemelnék"
Még Prágából is küldözgette magyarul írt cikkeit a budapesti Természettudományi Közlönybe.