Újra a Felvidéken turnézik a Cseperedő program keretén belül a budapesti VSG Táncszínház.
Közel két évtizede ad otthont Galánta a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenynek, amelynek gálaestjén a megmérettetésen elhangzott, rendkívül magas színvonalú hegedűszólamokból állítanak össze egy válogatást.
A műsor a karácsonyi misztériumot, mint ünnepet, közösségteremtést, hagyományt és az ezekben született újat járja körül.
Pöstyénből indult, Amerikában lett befutott színész.
Különleges apa-lánya kiállítást installál e napokban a komáromi Limes Galériában a Budapesten élő Luzsicza Lajos Árpád.
Az amerikai rapper debütáló albuma, a Doggystyle megjelenésének 25. évfordulóján leplezhette le Los Angeles-i csillagát.
Immár kilencedik alkalommal rendezték meg 2018. november 17-én, szombaton a Gömöri Kórustalálkozót Rimaszombatban.
Mikkelsen a Herrens veje című tévésorozatban nyújtott alakításáért kapta meg az Emmyt.
A XII. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjére Budapesten, a Csepeli Munkásotthonban került sor.
November 18-án már 19. alkalommal tartották meg a 40 éve elhunyt pap-költő tiszteletére rendezett szavalóversenyt.
Díjátadás sok-sok tapssal.
A magyarok körében az egyik leggyakoribb női nevek közé tartozik az Erzsébet, talán nincs is olyan magyar család, ahol ne lenne legalább egy Erzsi, Erzsike vagy Böbe.
A plébániatemplom 1776-tól, a rozsnyói püspökség alapításától székesegyház lett.
Kasszasikerek Amerikában.
Egy elfeledett hagyomány újraélesztése.
Számos fellépő biztosította a jó hangulatot a késő estébe nyúló gálaműsoron.