2018. december 9., 17:15

Visszatekintés Rozsnyó bányászati múltjára

Megnyitották a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában a Rozsnyóbánya – élet és munka című kiállítást, amely korabeli fényképek, dokumentumok és tárgyi emlékek útján mutatja be az egykori bányaváros múltját, illetve a bányászok életét.

rozsnyo-banyaszati-multja
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergő

Az Interreg Szlovákia–Magyarország határon átnyúló együttműködési program keretében a miskolci Észak-Keleti Átjáró Egyesület és a rozsnyói Medza Polgári Társulás (amelyet a Rozsnyói Bányászati Múzeum jelenlegi és volt alkalmazottai hívtak életre 2016 szeptemberében) összefogott annak vizsgálatára, milyen hatást gyakorolt a fejlett ipar a városok életére és az ipari örökség megőrzésére. Ennek a projektnek a része a rozsnyói polgári társulás és a bányászati múzeum által megvalósított kiállítás, illetve az annak megnyitóján bemutatott, 17 perces projektfilm. A film egyebek mellett ismerteti a bányászat történetét, annak fejlődését, majd a múlt század második felében, végén bekövetkezett hanyatlását a városban.

A kiállítást Pavol Lackanič, a Rozsnyói Bányászati Múzeum igazgatója nyitotta meg, aki megköszönte mindenkinek, aki bármilyen módon a segítségükre volt, akár a kutatás során, akár a kiállítás, illetve annak megnyitója megszervezésében.

Fotó:  Fábián Gergő

A tárlatot Gabriela Kolesárová, a Rozsnyói Bányászati Múzeum munkatársa mutatta be. Mint mondta, fontos, hogy megőrizzük közös múltunk emlékeit, információit. A projekt keretében sokan jó szívvel osztották meg tárgyaikat, fényképeiket a családi albumból.  Nagyon fontosnak nevezte a beszélgetéseket, az autentikus vallomásokat azoktól, akik éveken át dolgoztak a bányákban vagy éltek azok környékén. Egyúttal hangsúlyozta, a kiállítás nem szigorúan szakmai tárlat, hanem a bemutatott filmhez hasonlóan könnyedebb hangvételű. – Idén májusban nyitottunk új bányászati-kohászati kiállítást múzeumunkban, itt azonban olyan témákat próbálunk bemutatni, amelyek a múzeumban nem kaphattak megfelelő teret – fejtette ki Kolesárová.

A galériában látható tárlat fényképek, tervrajzok, festmények, makettek segítségével mutatja be az egykori bányát, annak épületeit, az életet a munkásoknak otthont adó telepeken, a szabadidős tevékenységeiket, a bányászok fúvószenekarát és énekkarát. Vagy például az oktatást, hiszen kevesen tudják, hogy Rozsnyón egykor három bányászati iskola is működött. – A kiállításon sok fotó a Bányászati Múzeum gyűjteményéből származik. Némelyik több mint száz-éves, de magánszemélyektől is számos kép érkezett – jegyezte meg Kolesárová.

Fotó:  Fábián Gergő

A kiállítás jövő év január 31-éig tekinthető meg a város főterén, a Bányászok tere 25. szám alatt található galériában.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2018/31. számában. 

rozsnyo-banyaszati-multja
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.