2018. december 8., 10:15

Tízmillió forintért kelt el Radnóti Miklós kézirata a Központi Antikvárium aukcióján

Ötmillió forintos kikiáltási árról indulva végül 10 millió forintért kelt el Radnóti Miklós klasszikusának, a Járkálj csak, halálraítélt című versnek egyetlen fennmaradt kézirata a Központi Antikvárium péntek esti árverésén.

Radnóti Miklós emléktáblája egykori lakhelyén, a Pozsonyi út 1. szám alatt, Kiss György alkotása
Fotó: Wikipedia

Az aukción a kézirat mellett autográf levelek, műfordítások, fényképek és különleges Biblia-kiadvány is szerepelt - hangzott az M5 csatorna Kulturális Híradójában.

Bálinger Béla üzletvezető a műsorban elmondta, hogy a Járkálj csak, halálraítélt című művet a 20. század egyik legfontosabb versének tartja. „Tehát ez önmagában egy szenzáció lenne, ami ezt igazán különlegessé teszi, hogy van benne egy átsatírozott sor. Ugye azt kell tudni Radnótiról, hogy piszkozatot nem őrzött meg. Tehát az ő alkotói folyamatát nem nagyon lehet reprodukálni, mert minden piszkozatot megsemmisített” - mutatott rá, hozzátéve, hogy az aukciós tétellel egy halhatatlan mű születésének utolsó mozzanatát ismerheti meg az utókor.

A műsorban elhangzott, hogy az antikvárium munkatársainak sikerült megfejteniük az átsatírozott verssort. Bálinger Béla kiemelte, hogy az eredeti verzióban a költő „villannak holnap a kaszák” sort írta, de végül ezt kisatírozta, és megszületett a végleges szöveg: „ejtik árnyuk a vadlibák”.

A vers címét Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós felesége adta, aki naplójában a „legszebb” jelzővel emlegette ezt a művet. A vers először a mindössze pár kiadást megélt Gondolat című folyóiratban látott napvilágot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.