BUDAPEST. Egy ember életútját vázolja fel Phyllida Lloyd mély empátiával átitatott filmje, amiért az egész világ felkapta a fejét, az a főhős neve: Margaret Thatcher.
LONDON. Jubileumi gyémántkiállítással tisztelegnek II. Erzsébet királynő előtt Angliában, uralkodásának 60. évfordulója alkalmából.
STOCKHOLM. Harminc év után újra megjelentetik a legendás svéd csapat egyik legsikeresebb lemezét, ám a mostani albumra egy olyan demó is felkerült, amit a nagyközönség eddig sosem hallhatott.
RÉVKOMÁROM. Móricz Zsigmond Sári bíró című vígjátékát mutatja be pénteken a révkomáromi Jókai Színház. A bíróválasztásról szóló darab előre nem látott módon egybeesik az előrehozott parlamenti választások hivatalos kampányának kezdetével.
MAKÓ. Kútvölgyi Erzsébet kapja idén a Páger Antal-díjat; a művész vasárnap veheti át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
POZSONY. Hamarosan egy csomó személyiség szobra áll majd a fővárosban. Milan Rúfus és Martin Rázus szobra a Duna-parton, Cyril, Metód és Gorazd szobra a Hurban téren, Mária Terézia szobra a Vigadó mellett, Štúréké pedig a Szabadság téren. Ennyi műalkotással bővül, illetve változik Pozsony történelmi közpotja a következő néhány évben.
LOS ANGELES. Kihirdették a 84. Oscar díjkiosztó nevezettjeinek teljes listáját. A legtöbb nevezést a A leleményes Hugo kapta, szám szerint 11-et, az ezüstérmes pedig a sokak által favorizált A némafilmes lett kerek 10-zel.
ATHÉN. Közlekedési baleset következtében életét vesztette Teo Angelopulosz, a görög filmművészet világhírű mestere. A 76 éves filmrendezőt kedden délután elütötte egy motoros Athén kikötőjének közelében, amikor át akart menni az úttesten.
BUDAPEST. Sztankay István Kossuth-díjas színművészt választották meg kedden a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére.
HOLLYWOOD. Nyilvánosságra hozta idei díjainak nyerteseit az Amerikai Filmproducerek Céhe, a The Producers Guild of America.
KASSA. Karol Wojtyla, a néhai II. János Pál pápa: Az aranyműves boltja előtt című oratóriumát a szeretetről és a házasságról csütörtökön mutatja be a kassai Thália Színház. A rendező a lengyel Joanna Zdrada.
BUDAPEST. Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá vasárnap Böröcz István a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, és Bereményi Géza, a Budapesti Thália Színház ügyvezetője.
POZSONY, GALÁNTA, FÜLEK, NAGYKAPOS. Több felvidéki városban megünnepelték a magyar kultúra napját, így pl. Pozsonyban, Galántán, Füleken, Szepsiben és Nagykaposon. Pozsonyban az esemény kapcsán rendezték meg az I. Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Fórumot pénteken és szombaton.
GALÁNTA. Öten kapták meg a Csemadok szlovákiai magyar kulturális szervezet életműdíját vasárnap a magyar kultúra napja alkalmából Galántán rendezett országos emlékműsor keretében - tájékoztatta az MTI-t a helyszínről Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
LOS ANGELES. Hiába kapja sorra a moziszerepeket, Katherine Heigl leghőbb vágya újra szerepelhessen a kórház sorozatban.
SZATMÁRCSEKE. Sebestyén Márta énekművész kapta idén a Kölcsey Ferenc-emlékplakettet; az elismerést a magyar kultúra napja alkalmából megtartott ünnepi megemlékezésen adták át vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.