AUSTIN. Egyszerű vérteszt segíthetné, hogy gyorsan diagnosztizálják, vajon a mellrák korai stádiumában lévő páciensnek alacsony vagy nagy kockázattal kell-e szembenéznie.
GYÕR. Harmincnál is több produkció szerepel a győri VIII. Magyar Táncfesztiválon. A június 19. és 23. között zajló seregszemlén kortárs balettet, néptáncot, hip-hopot és showtáncot is láthat a közönség.
KASSA. 2012. június 5-én elhunyt Máthé János szobrászművész. A XX. század elején Kassán kibontakozó, a művészetet megújító képzőművészcsoport "nagy öregje" távozott az élők sorából.
RÉVKOMÁROM. A Selye János Gimnázium Gimigalériájában az intézmény egykori diákjai, ismert művészek állítják ki alkotásaikat. Jelenleg Czifra Éva műveit lehet megtekinteni a második emeleti kiállítóteremben.
POZSONY. A csallóközi Dunaszerdahely ad otthont hétfőtől a Duna Menti Tavasz Gyermek Bábosok és Színjátszók Országos Fesztiváljának, az egyik legnagyobb múltra visszatekintő felvidéki magyar kulturális eseménysorozatnak.
BUDAPEST. Világszínvonalú szellemi műhelyt és kulturális turisztikai célpontot akarnak az Ötvenhatosok terére tervezett építészeti múzeumból.
BUDAPEST. A 83. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Temesi Ferenc Bartók című regénye az Alexandra Kiadó gondozásában. A több mint 600 oldalas könyvről az író az MTI-nek elmondta: a kötettel egy negyven éve született terv vált valóra.
SZEPSI. A Via Nova ICS alapszervezete a Nemzeti összetartozás napja alkalmából június 3-án, délután három órától Szepsiben, a katolikus templom melletti téren tart ünnepi megemlékezést a Nemzeti Összetartozás Fájánál.
POZSONY. Minden idők egyik legsikeresebb zenész-dalszerző-énekese, Elton John zenekarával július 10-én a fővárosi Ondrej Nepela Arénában ad koncertet.
KRASZNAHORKAVÁRALJA. Péntek óta tart a krasznahorkai vár alatt rendezett jótékonysági koncertsorozat. A bevételt a március 10-én tűzvészben megrongálódott vár felújítására fordítják.
ROZSNYÓ. A Facebook közösségi portálon terjedő hír szerint a Felső-Garam menti Koháryháza (Pohorelá) község büntetést kapott a SOZA-tól (Slovenský ochrannný zväz autorský), mert szerzői jogokat sértett. A jogvédő szervezet indoklása szerint nyilvános koncert során történt a jogsértés.
ROZSNYÓ. Július 10.-15. között tárja ki kapuit a Gombaszögi Nyári Tábor. Szervezője, a Diákhálózat ezúttal is színvonalas programot állított össze.
LOS ANGELES. Az 1994-es Backbeat című Beatles-film adaptációja az a musical, ami a gombafejűek történetének korai szakaszát mutatja majd be az Egyesült Államokban.
DÉL-KOMÁROM. A trianoni békediktátum aláírása és Komárom kettészakítása évfordulójának előestéjén, június 3-án 18 órakor a dél-komáromi körforgalomban felállítják a magyar eredetmondában szereplő nemzeti jelképünket ábrázoló Turul-szobrot.
VESZPRÉM. A televíziós fesztiválok hagyományát éleszti újjá a Kamera Korrektúra Televíziós Fesztivál, amelyet június 25-én és 26-án rendeznek határon túli és hazai televíziós alkotások szemléjére Veszprémben.
RÉVKOMÁROM. Levelet küld a Komáromi Jókai Színház a színházkedvelő közönségnek, a felvidéki magyar elitnek, a politikai és a kulturális közélet szereplőinek, melyben arra kéri őket, bérletvásárlással is támogassák hatvanadik, jubileumi évadát.