2012. július 31., 07:50

Andy Warhollal Kassa utcáin

KASSA. A kelet-szlovákiai metropoliszban, Andy Warhol felmenőinek szülővárosában augusztusban felélesztik a pop-art irányzatot.
Az „Andy Warhol Kassa utcáin“  elnevezésű rendezvénnyel az 1987-ben elhunyt alkotó előtt tisztelegnek. Augusztus 3-án az Aupark előtti tér Warhol legendás The Factory  kreatív műtermére emlékeztet majd, a pop-art művészetet űzők "gyárává" válik.  Kreatív műhelyek, divatbemutatók és a 70-es és 80-as évek New York-i zenei világa, mindez megtalálható majd ezen a helyen. Az Aupark homlokzatán Warhol eredeti műveit lehet majd megtekinteni óriáskivetítőn.

A rendezvény során elkészül az utcán egy Warhol női cipői által inspirált méretes kompozíció. „Warhol karrierjét női cipők tervezésével kezdte, ami arra ösztönzött bennünket, hogy ezt válasszuk a rendezvény jelképévé“ – mondta Iveta Niòajová, a kulturális rendezvényt megvalósító "Kassa -Turizmus" körzeti szervezetének igazgatónője.

Az „Andy Warhol-találkozók“ egész augusztusban folytatódnak, Csütörtökönként a pop-artról folytatott szakmai beszélgetésekkel, péntekenként pedig a "Kassa-Factory" elnevezésű workshopokkal. Az ínyencek Kassa egyes éttermeiben megízlelhetik a mai Szlovákia területéről egykor kivándorolt Warhola család világhírű leszármazottjának kedvenc ételeit és italait.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.