KOMÁROM. A közelmúltban alakult Fiatal Írók Köre (FÍK) szombat délután a komáromi közönségnek is bemutatta a szlovákiai magyar irodalmi utánpótlás egy szeletét.
AMSZTERDAM. Szerzetesi hivatásokat is ébreszt Elvira Maria de Witt karmelita szerzetesnő ifjúsági missziója, aki az „új kontinensen”, az interneten evangelizál.
MOSZKVA. Lekapcsolták a Nemzetközi Ûrállomásról (ISS) szombaton a Progressz M-10M teherűrhajót, s azt a Föld légkörébe irányítva megsemmisítik – közölte az orosz űrprogram Moszkva melletti repülésirányító központja.
BUDAPEST. Verdi egyik legnépszerűbb operáját, a Rigolettót novemberben hét alkalommal tűzi műsorra a Magyar Állami Operaház. A kezdő előadások főbb szerepeiben Leo Nuccit, Charles Castronovót, Miklósa Erikát és Sebestyén Miklóst láthatja a közönség.
PRÁGA. Halálhírét Jiøí Dedeèek, a Nemzetközi PEN Klub Cseh Központjának elnöke jelentette be. Értesülése szerint Grušát szívműtét közben érte a halál Németországban, ahol élt és dolgozott.
RÉVKOMÁROM. Szkukálek Lajos festőművész neve és munkássága főként a rendszerváltás óta egyre ismertebb úgy bel-, mint külföldön. A tisztelői által "felvidéki Dalínak" nevezett alkotó különös hangulatú művei mától január 28-ig tekinthető meg a Duna Menti Múzeum Zichy-palota-beli részlegén.
SZEGED. Pulitzer Józsefre emlékeznek szombaton szülővárosában, Makón. A magyar születésű amerikai újságíró, lapkiadó halálának századik évfordulója alkalmából kitüntetéseket adnak át a fiatal újságíróknak.
BUDAPEST. Tarr Béla A torinói ló című alkotását és Felméri Cecília Végtelen percek című rövidfilmjét is láthatja a közönség Los Angelesben, az Amerikai Filmintézet (American Film Institute - AFI) jövő héten kezdődő fesztiválján.
BELGRÁD. A szerb fővárosban előkerült Pablo Picasso világhírű spanyol festő évekkel ezelőtt ellopott két olajfestménye – jelentette be szerdán Ivica Dacic kormányfő-helyettes Belgrádban.
PÁRIZS. Bogyay Katalin nagykövetet választotta meg kedden Párizsban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) az Általános Konferencia 36. ülésszakának elnökévé. Magyarország állandó UNESCO képviselőjét egyhangú döntés alapján, egyedüli jelöltként terjesztette a Végrehajtó Tanács a plenáris ülés elé.
WASHINGTON, SANGHAJ. Mindössze három héttel a halála után megjelent Steve Jobsnak, az Apple alapítójának privát részleteket is tartalmazó életrajza.
KASSA Több, mint 50 kamionra való műszaki felszereléssel, 250 fős külföldi filmes stáb forgat ezekben a napokban Kassán. Kelet-Szlovákia fővárosában ugyanis éppen ezekben a napokban készül a Vég nélküli világ nevet viselő televíziós mini-sorozat néhány jelenete. Érdekesség, hogy ennek producerei közt Ridley Scott is ott szerepel.
BUDAPEST. Huszadik születésnapját ünnepli az egyik legnépszerűbb magyar alternatív zenekar, a Quimby. A jubileumhoz kapcsolódva hamarosan megjelenik első koncertlemezük is Instant Szeánsz címmel.
POZSONY.Révkomáromban mutatkozik be a hét végén a közelmúltban megalakult szlovákiai Fiatal Írók Köre (FÍK). Az irodalmi délutánt szombaton az Európa-udvarban tartják.
BERGEN. Norvég kutatók szerint az immunrendszer hibája okozhatja a krónikus fáradtságot. Erre a bizonyára sokakat érintő problémára jelenthet legalább részleges, tünetenyhítő megoldást egy az immunrendszer működését gátló szer.
POZSONY. Megjelent a MIZUJS?, a szlovákiai magyar kamaszok magazinjának második száma. A havilap a Lilium Aurum Könyv-és Lapkiadó gondozásában jelenik meg, főszerkesztője M.Csepécz Szilvia.