LONDON. Naomi Wattsot megrémíti, hogy Diana hercegnőt játssza egy most készülő filmben. A produkció a walesi hercegnő életének utolsó két évét dolgozza fel.
BERLIN. Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
RÉVKOMÁROM. A Múzeumi Világnap alkalmából május 19-én, szombaton a Duna Menti Múzeum valamennyi részlege érdekes műsorokat kínál majd az érdeklődőknek.
ROTTERDAM. Öt magyar csapat indul Rotterdamban a csütörtökön kezdődő és szombatig tartó Shell Eco-marathon Europe versenyen, amelyen diákok tesztelik egy évig épített takarékos autóikat.
MIAMI. Kedden kezdték forgatni a floridai Miamiban a "Magyarnak lenni az Egyesült Államokban" című film második részét a Floridában élő magyarokról.
SZÉKELYUDVARHELY. Május 27-én újratemetik a székelyudvarhelyi katolikus temetőben az emigrációban elhunyt Nyirő József hamvait. Az erdélyi író földi maradványait zarándokvonat viszi Romániába.
FÜLEK. Páncélkészítők és fegyverkovácsok munkáit, pipakiállítást vagy középkori lovagregényt is megnézhetnek a látogatók a szlovákiai múzeumok éjszakáján szombaton Füleken.
RIMASZOMBAT. A nyolcadik Múzeumok éjszakája alkalmából május 19-én este hat órától színes programokkal várja az érdeklődőket a rimaszombati Gömör-Kishont Múzeum - mondta a TASR hírügynökségnek O¾ga Bodorová, az intézmény igazgatója.
PÁRIZS. A nagyon magas színvonalú tavalyi mustra után a szerdán kezdődő 65. cannes-i filmfesztivál minden idők egyik legnyitottabb versenyének ígérkezik. Az Arany Pálmáért induló mind a 22 alkotás rendezője elismert, nagy presztízsű játékfilmes, ezért a kritikusok egyelőre nem mernek jóslatokba bocsátkozni az esélyekről.
KOLOZSVÁR. Életműdíjat kap Törőcsik Mari színművész az idei Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelyen hasonló kitüntetésben részesül Claude Lelouch francia filmrendező és Geraldine Chaplin színésznő is.
POZSONY. „Mondjuk ki, 10 tanulónál többet szlovák órán nem lehet foglalkoztatni” – nyilatkozta portálunknak az MKP alelnöke. Szigeti László szerint tény, hogy a szlovák nyelvoktatás módszertanán is változtatni kell.
LOSONC (LUÈENEC). A Nógrádi Galériában és Múzeumban hajdani és jelenlegi mesterségeket mutatnak be az érdeklődőknek.
PRÁGA. Szívátültetést hajtottak végre Juraj Jakubisko filmrendezőn pénteke,n a prágai IKEM szívkórházban. A 74 éves művész a legidősebb ilyen beavatkozáson átesett páciens Csehországban.
LOS ANGELES. Whitney Houston lánya is szerepel abban a valóságshow-ban, amely a 48 esztendősen tragikusan elhunyt amerikai énekesnő családjának életét mutatja be.
TORINÓ. A táblagépeken olvasható könyvek a főszereplői a 25. Torinói Könyvfesztiválnak, amelynek az idén először egyszerre két díszvendége volt, Románia és Spanyolország.
LONDON. II. Erzsébet királynő magángyűjteményének ritkán látható darabjait is felvonultatja a londoni British Museum nagyszabású lótörténeti kiállítása, amelyen a látogatók megismerhetik a paripák háziasításától a modern lóversenyekig vezető hosszú és kalandos utat.