2012. július 29., 12:40

A királynő "nagyon élvezte" első filmszerepét.

LONDON. Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a brit uralkodó "rendkívüli módon élvezte" első filmszerepét, amelyet a londoni olimpia pénteki megnyitóünnepségének talán legeredetibb és legnagyobb meglepetést keltő mozzanatában nyújtott.
A rendezvény legnagyobb visszhangot kiváltó eleme volt az a négy és fél perces - az stadion kivetítőin a globális tévéközvetítéssel egy időben bemutatott - filmjelenet, amelyben a 86 esztendős II. Erzsébet királynő a legendás 007-es ügynök, vagyis Daniel Craig színész, James Bond jelenlegi megszemélyesítője társaságában indul helikopterrel a londoni Buckingham-palotából a kelet-londoni arénába. A jelenetben a stadion fölé érve, a brit nemzeti lobogó színeiben pompázó ejtőernyőiket kibontva egymás után "kiugranak" a gépből.

Abban a pillanatban, ahogy "leértek", az uralkodó megjelent a stadion királyi páholyában, mégpedig pontosan ugyanabban a ruhában, amelyet a filmjelenetben viselt. A jelenetet a megnyitó 80 ezres közönségének ovációja fogadta, miközben a királynő szerényen mosolyogva nyugtázta a sikert.

Azóta hivatalosan is kiderült, hogy egészen a helikopteres részig valóban a uralkodó alakította saját magát, első ízben szerepet vállalva egy nem dokumentumjellegű filmben.

A vasárnap nyilvánosságra került újabb részletek alapján Danny Boyle filmrendező, a világszerte óriási sikert aratott megnyitórendezvény művészeti igazgatója és főrendezője először Lord Sebastian Coe olimpiai bajnok egykori középtávfutónak, a londoni olimpiát szervező testület (LOCOG) elnökének vetette fel, hogy a királynőt "színésznőként" is be kellene vonni a megnyitó műsorába.

Lord Coe a Mail on Sunday forrásai szerint tetszéssel fogadta az ötletet, ám az ügy igazi előremozdítója Edward Young, az uralkodó helyettes személyi titkára volt, aki azonnal vállalta a közvetítői szerepet Boyle stábja és a palota között. Young rábeszélőképességét mutatja, hogy a királynő is állítólag habozás nélkül ráállt a szerep elvállalására, amikor a titkár az ötletet vázolta neki.

A Mail forrásai szerint az uralkodó egyetlen kikötése az volt, hogy maga szeretné megválasztani a ruhát, amelyet a forgatáson visel. A választás végül egy lazacrózsaszín kosztümre és egy ugyanilyen árnyalatú fejdíszre esett - ami azt jelentette, hogy a királynőt megszemélyesítő ejtőernyős kaszkadőrnek, a 43 éves Gary Connerynek is ugyanilyen ruhát kellett viselnie a stadion felett élőben végrehajtott ugrás közben.

Connery a Mail on Sundaynak elmondta: ő és "James Bondként" ugró társa, a 41 éves Mark Sutton hónapokig tartó, szigorúan titkos kiképzésen vett részt a nagy nap előtt. Conneryt a megnyitó estéjén felöltöztették a királynőével azonos ruhába, Suttonnal együtt az Essex megyei Stapleford repülőterére vitték, és a helikopter innen szállt fel velük.

Az ugrást a stadion felett 240 méteres magasságból hajtották végre, az ernyőket 150 méteren bontották ki. A kaszkadőrpáros azonban nem a stadionba érkezett - ez elrontotta volna azt az illúziót, hogy az uralkodó az "ejtőernyős ugrás" után besétál a királyi páholyba -, hanem a helyi Stratford metróállomás közelében, egy hídon érek földet biztonságban.

Connery már korábban is szerepet kapott dublőrként a James Bond-sorozat és az Indiana Jones-kalandfilmek egy-egy részében, és egy sajátos rekordot is magáénak tudhat: májusban a világon elsőként hajtott végre sikeres ugrást ejtőernyő nélkül, egy különlegesen kialakított "szárnyas" ugróruhában. A 750 méterről teljesített ugrás után a kaszkadőr egy több mint 18 ezer kartondobozból összerakott biztonsági "párnán" landolt épen és egészségesen. A vakmerő sportember a Mail on Sundaynak elmondta: az olimpiai nyitóünnepélyen vállalt szerepével kapcsolatban csak azt sajnálja, hogy nem engedték meg neki a "királynői" ruha megtartását. "Pedig milyen jól néztem volna ki benne egy bulin" - tette hozzá.

A királynő által eljátszott szerepről Danny Boyle a lap idézete szerint kijelentette, hogy az uralkodó "jó színésznő ... semmit nem kellett kétszer elmagyarázni neki és James Bonddal is nagyszerűen kijött".

A filmjelenetet március 27-én forgatták le, 130 fős stábbal, Boyle személyes rendezésében. A forgatás alig három órát vett igénybe. Nicholas Brown, a BBC drámai műsorokért felelős igazgatója is úgy nyilatkozott, hogy a királynő "hibátlan teljesítményt nyújtott", és már az első felvétel tökéletesen sikerült, nem kellett többször felvenni a jelenetet.
Brown szerint az uralkodó "profi színésznői" alakítással debütált a filmszakmában.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.