A Tóbisz fivérek neve nem ismeretlen a városban, hiszen rimaszombati gyökerekkel rendelkeznek.
A mentorok tetszését igencsak elnyerte a produkció, íy aztán nem is volt meglepetés, hogy mind a négyen igennel szavaztak, továbbjuttatták a srácokat a válogatóból a táborba.
Hosszú idő után nyílt újra tárlat a rimaszombati Három Rózsa Kávéházhoz tartozó kiállítóteremben.
Szeptember végéig látható a Biblia és reformáció című kiállítás a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumban, ahol szerdától a Hatvani István tudós, polihisztor életéről és munkásságáról szóló tárlat is megtekinthető.
Különleges kiállítás megnyitójára került sor a rimaszombati Városháza Galériában.
Különleges és egyedi tárlat zárult nemrégiben a rimaszombati Ganevia Galériában. Kiss Egon Károly emlékkiállítása ebben az összeállításban először és feltehetőleg utoljára volt látható.
Ripsz-ropsz csapásolás, az irniksz-birniksz helyben forgás, lavírozás 5 üveggel, kunsztok 3 bottal.
Mese, előadások, könyvbemutató – irodalmi találkozások egy csésze tea mellett.
Június 17-én, hétfőn 19 órai kezdéssel látható a Rimaszombati Kultúrházban a Jelenetek egy házasságból, Ingmar Bergman svéd filmdrámája alapján készült és azzal azonos című előadás a Soproni Petőfi Színház és a Csavar Színház koprodukciójában.
Június 7-én és 8-án rendezik meg Rimaszombatban Gömör-Nógrád legnagyobb nyári fesztiválját, az immár kétnaposra bővült JúniusFesztet.
Visszidensek tartottak érdekfeszítő beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót csütörtök este a rimaszombati Csillagházban. Hogy kik ők és mi köti őket össze, miben közös a sorsuk és hogy mit is takar pontosan ez a szó, arra mind-mind fény derült.
Összesen 747 látogató volt kíváncsi az idei múzeumok és galériák éjszakája rendezvényeire a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumban.
Különböző színes programokkal várják az érdeklődőket május 18-án, a Múzeumok és Galériák Éjszakáján Rimaszombatban is.
Minek a házasság? címmel Rimaszombatban tartottak előadást.
Több tucat diák és fiatal tehetségét ismerték el, akik mind hozzájárultak édes anyanyelvünk megőrzéséhez és ápolásához.
Csütörtökön Tompa Mihály köztéri szobrának koszorúzásával, majd az ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a XXVIII. Tompa Mihály Országos Verseny Rimaszombatban.
A tárlaton bemutatott gömöri gyógyfürdők ma már nem, vagy csak romos állapotban léteznek.
Az autentikus népdalok motívumai átiratban, töredékesen, sokszor alig tetten érhetően jelennek meg szerzeményeiben.
A küldetés és megőrzés jegyében tevékenykednek.
Harminc felvidéki iskolából összesen 182 pályamunka érkezett.
A tavalyi évben összesen 18 593 látogatója volt a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumnak. Ez mintegy ötezres növekedést jelent az azt megelőző évhez.
Tompa Mihály születésének 200. és halálának 150. évfordulója alkalmából számos, a jubileumhoz és a költő életművéhez kapcsolódó kiadvány látott napvilágot.
A Mozgó mozi áprilisig több mint száz településre jut el.
Magyar nyelvű sajtótermékek is lapozhatók az intézményben.