2019. október 17., 15:14

A Tóbisz testvérek zenés estje Rimaszombatban

Tóbisz Tinelli Tamás és Tóbisz Titusz „Rigószárnyon Hazatérők“ Verstől az Operáig című zenés estjére került sor szerdán Rimaszombatban, amely a XVII. Győry Dezső Kulturális Napok nyitórendezvénye is volt egyben.

Balról jobbra: Tóbisz Tinelli Tamás, Júlia Grejtáková, Tóbisz Titusz
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Páko Mária

A koncertet a Kultminor támogatásával a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya szervezte, s annak elnöke nyitotta meg. 

Tóth Csilla elmondta, hogy ez az idei Győry Dezső Kulturális Napok első rendezvénye.

„Már tizenhetedik éve szervezzük meg azt a rendezvénysorozatot, amelyet így az őszi időszakra szoktunk betervezni. Hogy miért éppen Győry Dezső? Győry Dezső városunk szülötte volt, szeretnénk így is adózni emlékének, s emlékezni rá. Természetesen ez a rendezvénysorozat nem minden alkalommal az ő nevével kapcsolatos, viszont az irodalommal, kultúrával kapcsolatos rendezvényeket szeretünk ilyenkor megejteni itt a városban ”– tette hozzá a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke.

A Tóbisz fivérek neve nem ismeretlen a városban, hiszen rimaszombati gyökerekkel rendelkeznek, itt születtek, itt jártak iskolába. Tóbisz Tinelli Tamás az 1997-ben alakult Misztrál Együttes alapítótagja, gitáros, énekes, előadóművész. Zenei pályafutása alatt megfordult már Erdélytől egész az Amerikai Egyesült Államokig.

Tóbisz Titusz a kassai Állami Opera szólóénekese. Szólóénekesi pályafutását 2010-ben kezdte. Két év múlva már a miskolci Nemzeti Színházban alakította Jean Valjean szerepét, amiért kiérdemelte az Év hangja díjat. Vendégművésze a budapesti, miskolci, szegedi Nemzeti Színházaknak, de szerepelt már számos alkalommal több, neves külföldi zenei fesztiválon is. A Kassán bemutatott Othello címszerepéért Deszkák díjra is jelölték, amelynek az átadására novemberben kerül majd sor Pozsonyban. Tóbisz Titusz a kevés drámai tenorok egyike Közép-Európában. 

„Ez az egyik legnagyobb megmérettetés ami ma volt, ugyanis minden énekesnek hazajönni énekelni az elsősorban egy ilyen remegést okoz, egy ilyen belső, erős pulzálást, de mindenképpen hatalmas érzés, hogy a rimaszombati közönség nem feledkezett meg rólunk, tehát valahol még ott él az emlékekben, hogy innen származunk” – mondja Tóbisz Titusz operaénekes, aki reméli, hogy ha nem is minden évben, de minden második, vagy harmadik évben visszafognak térni ide, mert bevallása szerint „Rimaszombatban nagyon jó énekelni”.

Eszembe jutnak azok a kamasz évek, amikor is éppen Titusszal itt a téren, itt nem messze, együtt énekeltük hatalmas kedvvel a különböző slágereket, s írtuk a saját dalainkat”

– idézi fel Tóbisz Tinelli Tamás, aki a nosztalgiázás mellett valamelyest feladatának is tartja, hogy szülővárosában fellépjen. 

A Rigószárnyon hazatérők című verses-zenés estén Júlia Grejtáková kísérte zongorán a két Tóbisz testvért, akiket színvonalas és megható előadásukért vastapssal díjazott a közönség.

A Győry Dezső Kulturális Napok keretében a városban a helyi magyar tanítási nyelvű iskolákkal karöltve több rendezvényre is sor kerül az év végéig. Novemberben Soóky László egy újabb monodrámájának a bemutatóját is láthatják majd Rimaszombatban. 

Balról jobbra: Tóbisz Tinelli Tamás, Júlia Grejtáková, Tóbisz Titusz
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.