2019. június 7., 17:48

Kezdődik Gömör és Nógrád legnagyobb nyári fesztiválja, a JúniusFeszt

Június 7-én és 8-án rendezik meg Rimaszombatban Gömör-Nógrád legnagyobb nyári fesztiválját, az immár kétnaposra bővült JúniusFesztet. Az időjárás kedvező, a zenekarok hangolnak, a helyszínen már minden készen áll a jó szórakozáshoz. 

juniusfeszt_felvidek_arcai.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

A Városkertben található szabadtéri színpadon pénteken 18:30-tól Tabáni István nyitja a zenei fellépők sorát, aki ezúttal Queen-emlékkoncertet ad zenekarával. Ezt követően a rimaszombati közönség az elsők között hallgathatja meg élő koncerten a Follow The Flow új nagylemezét, amelyről több slágergyanús felvételt is eljátszik majd napjaink egyik legfelkapottabb magyarországi formációja. A péntek estét a Hooligans pop/rock-együttes nagykoncertje zárja.

Szombaton 18 órától az X-Faktor tehetségkutató harmadik szériájának győztese, Oláh Gergő fellépésével indul a zenei program, majd a tavaly 40. jubileumát ünneplő Beatrice a legendás Nagy Feróval, valamint a szintén csaknem négy évtizede pályán lévő R-GO,  Szikora Róbert vezetésével ad fergeteges koncertet. A szombati nap utolsó fellépője Voksán Virág lesz.

Az idén sem hiányozhatnak a JúniusFesztről a gyermekprogramok és foglalkozások.

Kapunyitástól sötétedésik animátorok, arcfestők és foglalkozásvezetők figyelnek a legkisebbek szórakoztatására is. Ráadásul 12 éves korig ingyenes a rendezvény, a kétnapos jegy egyébként 25 euróba kerül a helyszínen.

A nagyszínpadon az élő adást sugárzó kivetítővel, s a legmodernebb hang-, fény- és színpadi technika, valamint látványos show-elemek használatával próbálják meg fokozni az élményt.

A szervezők bebiztosítottak mindent, a helyszínen már minden készen áll a felhőtlen szórakozáshoz.

"A Felvidék Arca döntős lányai már itt vannak, régiónk legszebb aktivistái szintén, a zenekarok már hangolnak, a jó idő is megérkezett, már csak ti hiányoztok" - írta röviddel ezelőtt közösségi oldalán Cziprusz Zoltán a rendezvény egyik főszervezője. 

juniusfeszt_felvidek_arcai.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.