Nem lehetünk eleinknél hitványabbak

2019. december 29., 11:24
B. Kovács István

A rimaszombati református templom déli oldalfalában egy befalazott sírkő látható, hosszú felirattal. Aligha találnánk napjainkban Rimaszombatban féltucatnyi olyan embert, akinek ismerősen hangzana Szügyi Mihály neve.

Szügyi Mihály sajátkezű aláírása
Fotó: Archív felvétel
Szügyi Mihály sajátkezű aláírása és pecsétje egy 1806-ban kiállított okmányon:
„Priv[ilegizált] Rima Szombath Városa Hites Tanátsosa és az Ekkl[ezsia] Consistorialis tagja Szügyi Mihály előtt”

Pedig nem véletlenül vésték az alábbi sorokat a vörösmárvány sírkőre.

Itt a Márvány Sir Czim gyászos árnyékában
Nyugosznak be ásva [...] Sirjába
N[eme]s SZÜGYI MIHÁLY UR könny záporai
Által balsamozott testének porai
Ki LXXIII Esztendős korába
Szállt be a Halottak ezen Országába
A ki R: Szombath Ns: Városában
Mind az Isten mind a Város Nagy Házában
Mind egy Csillag fénylett el jutván végre
Nevének örökös emlékezetére.
A kinek el hunytát sok jó szív kesergi
S sírjára fájdalmas  könnyeit ki pergi
Ki volt hív özvegyi PERJÉSI BORBÁLA
Kivel XXXVIII víg esztendőt számlált
Kedves GÁBOR fia s BORBÁLA leánya
El hunytat vérező Szívvel hóltig szánnya
Vándor Czimje mellett sohajtsd ezt szivesen
Nyugodj Nagy Férfiú Oh nyugodj csendesen

Szügyi Mihály 1749-ben született és 1822. november 4-én hunyta le örökre a szemét. A rimaszombati református skóla elvégzését követően a sárospataki református kollégiumban tanult, ahová 1767-ben iratkozott be. Miután tanulmányait befejezte, hazatért, és cselekvő módon kapcsolódott be a közéletbe.

Mozgalmas idők jártak a 18. század második felében a Rima mentén. A vértelen ellenreformáció egyik országos hírű, szomorú eseményének színhelye a város. Ebben az évben marasztalta el a Helytartótanács a rimaszombati reformátusokat. Az egyházat és annak iskoláját felszámolták, a lelkészeket, tanítókat és tógátus diákokat száműzték, sok egyháztagot bebörtönöztek, megkorbácsoltak, az egyház teljes vagyonát elkobozták. A városi önkormányzatot – mivel személyi összetételében azonos volt az egyháztanáccsal – szintén felszámolták, és királyi biztost helyeztek a város élére. Az ok: 1769-ben kiűzték a városba érkezett katolikus körmenetet.

Rimaszombat, amelynek népe a 16. század végétől református és magyar, szálka volt Hont megye elöljárósága szemében. A városon kívül csak a szomszédos Alsópokorágyot és Zeherjét lakták református magyarok. Az uralkodó, II. József által 1781-ben kiadott Türelmi rendeletet követően is három teljes esztendeig tartott, amíg az egyházat újraszervezhették, és hozzáfoghattak a ma is álló templom, illetve torony megépítéséhez, az iskola újraindításához. A megyét irányító nemesség ott és úgy akadályozta törekvéseiket, ahol és ahogyan tudta.

Ebben a küzdelmes időszakban volt Szügyi Mihály hosszú éveken át a helyi tanács megbecsült tagja, s a bírói tisztséget is éveken át viselte.        

Az említett elmarasztaló ítéletet követően újraszervezték a római katolikus egyházat, ismét megtelepültek a városban az evangélikusok is, s egyre nagyobb számban települtek be a városba nemesek is, akik viszont nem- igen kívántak osztozni a terhek viselésében a városi polgárokkal. Az országgyűlés által elfogadott törvény értelmében 1803. január 1-i hatállyal egyesítették Gömör vármegyét és Hont vármegye Kis-honti Kerületét, létrehozva így Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyét. Ennek a gömöri Pelsőc mellett a kishonti Rimaszombat lett a székvárosa. Az új helyzetre való tekintettel az önkormányzat 1806-ban egy eseti bizottság megalakításáról döntött, amelynek az volt a feladata, hogy kidolgozza a város új rendszabását, azaz alkotmányát. Ennek oszlopos tagja volt Szügyi Mihály is. A feladatot el is végezték, ám a megye általi jóváhagyására csak 1826-ban került sor.

Őt bízta meg a református egyház azzal, hogy felügyelőként, ahogy akkortájt fogalmaztak, „iskola-inspectorként” vegye gondjaiba az iskola újraszervezését.

Az ő irányításával vásároltak telket a Csurgó patak mellett. A meglévő épületek ugyan szűkösnek bizonyultak, de a bővítésükre nem volt pénz, hisz a templom és torony építése és felszerelése az egyház forrásait lekötötte. Ám jött Szijjártó István, aki végrendeletében iskola építésére 5000 forintot hagyományozott, melyhez a város 2000, a polgárság pedig több-kevesebb összeggel járult hozzá. Ezekből az adományokból Szügyi Mihály 1800-ik év június 29-én beterjesztett számadása szerint 8070 frt 49 és fél krajcár gyűlt össze s állott az egyháztanács rendelkezésére, amiből megkezdhették a bővítést.

Mindez azért is érdemes a figyelmünkre, mivel napjainkban éppen folyamatban van Rimaszombatban annak az iskolaközpontnak a kiépítése, amelynek előzményeit a 16–18. századi skóla jelenti.

Mintha csak ismétlődne a történelem: ahogy akkortájt igyekezett a hatalom akadályozni a kibontakozást, ma is elodázta az államhatalom az iskola megnyitását…

Kortársa, a város első monográfusa, a szomszédos Cserencsényben élt Kollár Sámuel is dicsérőleg emlékezett meg Szügyi Mihályról, megköszönve neki a kutatásához nyújtott segítséget: „Dicsekedhetem azon ritka szerencsével, hogy a városi hatóság engedélye folytán, ennek levéltárában létező okleveleket megvizsgálhattam, mit kiválóan Szügyi Mihály úr szívességének köszönhetek, ki is városunknak 8 évig érdemes bírája, 30 évig pedig levéltárnoka volt, s 72 éves korában halt meg.”

Szügyi Mihálynak a fia, Gábor, akinek a személyét a sírfelirat is őrzi, követte apja példáját. A debreceni református kollégiumban tanult, majd hazatért. A szabadságharc leverését követően polgármestere is volt szülővárosának. Bizonyára ő volt az, aki édesapja sírkövét a város terjeszkedése miatt felszámolás alatt lévő, s a mai Tompa Mihály téren azonosítható temetőrészből megmentette. Az elhunyt kivételes érdemeire való tekintettel, az iránta érzett megbecsülés jeleként az egyház a sírkövet a templom falába illesztette.

Szügyi Mihály sírköve
Fotó: Archív felvétel
A sírkő a templom déli oldalfalában

Szügyi Mihály testvére, János – a korabeli gyakorlatnak megfelelően – peregrinus diák volt, aki Baselben folytatott egyetemi tanulmányokat.

Ma már nem él a család a Rima menti városban, amelyben évszázadokon át fontos, időnként meghatározó szerepet játszott. Szügyi Mihály leszármazottai mindig szem előtt tartották az elődök példáját. Egyik dédunokája a „korláti“ előnevet használó Bernát István. Kiváló agrárközgazdászként, a Hangya szövetkezet szülőatyjaként ismert, az MTA alelnöke volt. Életében mindig gondja volt szülővárosa református egyházának támogatására.

A Szügyi család leszármazottai közül említsük még meg ez alkalommal Szügyi Zoltán (1896–1967) vezérkari ezredes nevét, aki ugyan már Huszton született, de – utalván családja eredetére és saját hovatartozására – a rimaszombati előnevet használta. Mint az erről döntő miniszter fogalmazott 1944 októberében: „Hazánk a keleti veszedelemmel, a bolsevizmussal vívott élet-halál harcában a még rendelkezésre álló emberanyag legjavából egy új elit hadosztályt állítok fel.” A Szent László nevét viselő seregtest felállításával Szügyi Zoltánt bízták meg.

Szent László hadosztály
Fotó: Archív felvétel

A hadosztály a Garam és az Ipoly mentén most 75 éve igen súlyos harcokat vívott. Szügyi Zoltán a csata előtt, december 22-én így szólította meg katonáit: „Kemény, súlyos lesz a harc, mely ránk vár, de fogainkat összeszorítva védjünk minden talpalatnyi földet, hogy majdan nyugodt lelkiismerettel nézhessünk gyermekeink szemébe, akik majd számon kérik tőlünk Hazánkat. Ezt a Hazát eleink ezer éven át megvédték, mi sem lehetünk eleinknél hitványabbak.”

Ilyenek voltak a rimaszombati Szügyiek! És mi?

Az írás a Magyar7 hetilap 51/2019-es számában jelent meg.