Alkotásai megtalálhatók a világ legnevesebb kortárs múzeumainak gyűjteményeiben.
Az idei témakör a levitáció, azaz a könnyedség, mely szellem ereje általi levegőbe emelkedést is takarhatja, a belső fejlődési út bejárásaként.
Az Andrej Smolák Galleryben Pozsonyban szeptember 4-29. között kelet-szlovákiai művészek állítanak ki.
Az 1956-os magyar forradalom nyomán Sass Kálmánt nem egyedül, hanem 37 érmihályfalvi lakossal együtt vették őrizetbe.
Igazi sikertörténetnek számít a Kortárs Magyar Galéria negyed évszázaddal ezelőtti megalapítása, amelyet Luzsicza Lajos festőművész álmodott meg.
Augusztus 1-jén a lévai Barsi Múzeum épületében nyílt meg a Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség által szervezett Magyar kézművesség a Felvidéken című vándorkiállítás.
A Cirque du Sziget cirkuszi sátrába a magyarországi művészek mellett Kanadából, Etiópiából, Franciaországból, Indiából, Finnországból, Dél-Koreából, Németországból és Argentínából is hívtak fellépőket.
Különleges rakománnyal érkezett július 10-23. között Szlovákia 14 településére az a furgon, amelynek rakterében olyan mai művészek alkotási voltak megtalálhatóak, akik harcolnak a fajgyűlölet és a szélsőséges nézetek ellen.
Kolumbia fővárosának székesegyházában az országban élő magyar közösség által elhelyezett márványtábla emlékeztet 1956 hőseire.
A párizsi Louvre sem kíván tovább együttműködni az egyesült államokbeli opioidválságban érintett, dúsgazdag Sackler családdal.
A kivetítések és hologramok révén a tárlat látogatói a Viktória királynő legidősebb fia, VII. Eduárd király által elrendelt átalakítások előtti állapotban, élénk színekben pompázva vehetik szemügyre a palota belső tereit.
Különleges kiállítás megnyitójára került sor a rimaszombati Városháza Galériában.
A délkeleti torony kivételesen fontos Galánta számára, hiszen a város szimbólumává vált és a címerben is ez szerepel.
Az idén három helyszínen zajlanak a programok, amelyek összeállításánál kiemelt figyelmet kaptak a gyerekek.
A templomhajó belső felében elhelyezett 16 fotókkal gazdagon illusztrált táblán Mátyás királyunk hajdani élettereiről olvashatunk.
Különleges és egyedi tárlat zárult nemrégiben a rimaszombati Ganevia Galériában. Kiss Egon Károly emlékkiállítása ebben az összeállításban először és feltehetőleg utoljára volt látható.
Az esztergomi Tár-Lak Szalonban mutatkozott be a dunaszerdahelyi amatőr fényképész, Karaffa Attila a galéria megnyitásának hatéves évfordulóján.
Utazás a fotózás rejtelmeibe, avagy, mitől lesz szép egy tájfotó, vagy éppen különleges a portré?
A 21. alkalommal megrendezésre kerülő tábor hidat képez a magyarországi és a szlovákiai művészek között. Tavaly fehérorosz festőművész is csatlakozott a csoporthoz, az idén pedig már ketten jöttek.
A kanadai magyarok már a tízedik évfordulón felavatták a maguk emlékművét Torontóban.
Napóleon egyiptomi hadjárata óta sok fáraó korabeli műtárgy vándorolt ide-oda.
II. Rákóczi Ferenc olyan jelentős személyiség, aki ma is példamutató lehet.
Csaknem 120 festményt, grafikát, szobrot, fotót, filmet és dokumentumot felvonultató kiállítás nyílt Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában.
A legújabb technikákkal, szkennerekkel, lézerekkel és mikroszkópokkal vizsgálják meg az alkotást.