2019. szeptember 3., 11:39

Arányosan Magyarország fordítja a legtöbb pénzt kultúrára Európában

A taót felváltó előadóművészeti többlettámogatási rendszer a korábbinál kiszámíthatóbb, visszaélésektől mentes, követhető helyzetet teremtett, amelyben valamennyi érintett szféra megtalálta a maga útját – hangsúlyozta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár Budapesten egy színházi szakmai konferenciát követően.

fekete-peter-allamtitkar.jpg
Fotó: MTI

„Az új rendszer a táncos, a zenei, az állami és a közfeladatot ellátó színházi, illetve a független, kísérletező szférában egyaránt működőképes” – tette hozzá Fekete Péter a Párbeszéd a magyar színház jövőjéről című konferencia után a Pesti Magyar Színházban tartott sajtótájékoztatón.

„Magyarország a legtöbb pénzt, a GDP 1,5 százalékát költi kultúrára Európában, az átlag 0,6 százalék körül van. Ez a színházi vezetőkre, a szakmai szervezetekre és a kulturális államtitkárságra is nagy felelősséget ró” – mondta az államtitkár.

Megemlítette, hogy Kaposvártól Debrecenig több mint tíz színház felújítása van előkészítési, tervezési vagy befejezési fázisban.

Kriza Zsigmond, a Budapesti Operettszínház ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a szakmai konferencián egyetértés alakult ki abban, hogy a társulati foglalkoztatási, illetve a törzsgárdamodell megteremtése az előadóművészeti törvényben megnyugtatóan rendezheti a színművészet és a színházi dolgozók hivatásgyakorlásának évtizedeken át megoldatlan kérdését.

Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója kiemelte annak fontosságát, hogy a színházi szakma immár hatodik alkalommal tartott érdemi találkozót, amelyen foglalkoztatási, drámapedagógiai, színházműködési és feladatellátási kérdésekben is előre lehet lépni.

Kucsera Tamás Gergely, a szervező Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára úgy fogalmazott, hogy a konferencián a színházi életből az élet színházát kezdték kialakítani, és mindenki azzal tud foglalkozni, amihez a legjobban ért.

A sajtótájékoztatón Fekete Péter bejelentette: lezárultak a szakmai előkészületei annak, hogy a Pesti Magyar Színházból egy magyar nemzeti ifjúsági színház alakuljon ki.

Átvettem és Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének továbbítom az erre vonatkozó tervezetet, amelyet a Kulturális Államtitkárság mindenben támogat”

– mondta az államtitkár.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.