2019. augusztus 22., 18:22

Menesztették a firenzei Gallerie dell Accademia német igazgatóját

Minden indoklás nélkül menesztették a firenzei Gallerie dell’Accademia német igazgatóját, Cecilie Hollberget, egyikét azoknak a külföldi múzeumigazgatókat, akiket még az előző, szociáldemokrata kormány hívott meg a szektor modernizálása céljából.

olasz-nemet-igazgatok.jpg
Fotó: Archívum
A külföldi szakemberek közül többen is úgy látják, hogy a jelenlegi jobboldali kormány nem nézi jó szemmel a külföldiek jelenlétét a kulturális intézmények élén és vissza akarja csinálni az elődje által a hivatali bürokrácia csökkentése, a híres olasz múzeumok még vonzóbbá tétele érdekében életbe léptetett reformokat - írja a dpa.

A Michelangelo monumentális Dávid szobrát is őrző firenzei múzeum német igazgatója azt mondta a Corriere della Sera című lapnak, hogy a kormány ellenreformja részeként, kurtán-furcsán rúgták ki állásából, pedig szerződése november végéig szólt és júniusban még hosszabbítást ajánlottak fel neki.

Mint a történész közölte, augusztus 9-én mindössze egy elektronikus levélben, minden indoklás nélkül tájékoztatták arról, hogy 22-én megszűnik a munkaviszonya. Pedig - mint mondta - vezetése alatt a múzeum látogatottsága 22 százalékkal évi 1,7 millióra emelkedett.

A dpa értesülése szerint más külföldi múzeumigazgatók is a távozás mellett döntöttek a kormány részéről tapasztalt ellenséges hozzáállás miatt, köztük az osztrák Peter Assmann, a mantovai Dózse-palota vezetője, aki az innsbrucki Tiroli Tartományi Múzeum igazgatója lesz.

Assmann azt mondta a Der Spiegel című hírmagazinnak, hogy Olaszországban egyre erősebbek a külföldiellenes hangok, a külföldiek „egyre inkább nemkívánatosnak érzik magukat”.

Távozik Olaszországból a firenzei Uffizi Képtár német igazgatója, Eike Schmidt művészettörténész is, de nem politikai okokból, ő már két éve, a jobboldali kormány hivatalba lépése előtt, Alberto Bonisoli kulturális miniszter ellenreformjának meghirdetése előtt bejelentette lemondását.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.