2019. szeptember 6., 20:20

Magyar emlékek nyomában: Kubala László – Barcelona

Katalónia fővárosában 2009 őszén ünnepélyesen leleplezték Kubala Lászlónak (1927–2002), a nagyhírű helyi futballcsapat legendás játékosának két méter magas szobrát. A 100 ezer személy befogadására alkalmas Camp Nou Stadionban rendezett ünnepségen megjelent a katalán gárda teljes vezérkara, élén Joan Laporta elnökkel (képünkön) , aki beszédében méltatta a magyar születésű csatár érdemeit.

Kubala szobor
Galéria
+3 kép a galériában

A Magyar Labdarúgó-szövetség képviseletében két alelnök, Dunai Antal és Nemes Ferenc, valamint az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke, Bánki Erik (Fidesz) is ott volt az emlékmű leleplezésén. A magyar küldöttség az avatás előtt ellátogatott a temetőbe is, és lerótta kegyeletét Kubala László sírjánál. „Az FC Barcelona nagyszerű futballistája most már örökre ott lesz a stadionban” – írta az ABC című napilap.

A 1,2 méteres talpazatra állított bronzszobor elkészítésére Montserrat García kapott megbízást, akit öt művész közül választottak ki a feladatra, miután a jelölteknek ugyanazon fotó alapján kellett megtervezniük az alkotást. A szobrot azoknak a szurkolóknak a hozzájárulásából állították fel, akik legkevesebb 15 euróval támogatták az elképzelés megvalósulását. 

Kubala László egyedülálló rekordként három válogatottban is szerepelt: a magyarban háromszor, a csehszlovákban hatszor, majd a spanyolban – immár világklasszisként – tizenkilencszer. A 2002-ben elhunyt Kubala 1950-ben szerződött a katalán egyesülethez, melynek színeiben 11 szezonon keresztül több mint 300 meccset játszott, s több mint 250 gólt lőtt. A klub centenáriumi évében, 1999-ben a szurkolók őt választották meg a valaha élt legjobb Barcelona-futballistának. Kubala ajánlotta be 1956 után a Barcelona csapatába Kocsis Sándort és Czibor Zoltánt is.

Kubala szobor
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.