A hashtagekkel, emotikonokkal teleszórt sztori a történelem egyik legsötétebb időszakát idézi egy magyar lány naplójára hivatkozva.
Ezekben a napokban /május 12-14./ emlékezünk Szent Pongrác és Szent Bonifác vértanúra, valamint Szent Szervác püspökre. A közép-európai néphagyomány fagyosszentek néven tartja őket számon.
Triószonátákat tartalmazó lemezt díjaztak.
Lina Lapelyte, Vaiva Grainyte és Rugile Barzdziukaite Sun & Sea (Marina) című kiállításában egy tengerparti strandot jelenítenek: a látogatók hallhatják a hullámok és a motorcsónakok hangját, a strandolók zsivaját, miközben egy kórus énekel.
Érsekújvárott 17. alkalommal rendezték meg a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok kétnapos országos fesztiválját, melyen az énekkarok négy kategóriában mérték össze tudásukat.
Minek a házasság? címmel Rimaszombatban tartottak előadást.
Százhuszonöt éve, 1894. május 13-án adták át a nagyközönségnek Feszty Árpád A magyarok bejövetele című hatalmas körképét.
A táncházmozgalom ötlete a Bihari Együttestől származik. Ők vetetteték fel először egy táncház szervezésének gondolatát. Élő zene nélkül viszont nincs táncház. Így került a képbe a népzene elkötelezett párosa, Sebő Ferenc és Halmos Béla.
Akinek a verse eljutott fától-fáig.
A tárlat szeptember 29-ig látogatható, hétfő és kedd kivételével naponta, délután 13.00 órától 17.00 óráig.
Saját szerzői videoklipet adott ki a Magyarországon és a felvidéki magyar közösségekben is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő For You acapella zenekar.
Javában folynak Csáky Pál író-politikus, az MKP EP-képviselője Aranybunkók című politikai szatírájának próbái a komáromi Csemadok-székházban.
Sylvester Stallone-t május 24-én egy, a karrierjéről készült összeállítással ünneplik a cannes-i fesztiválpalotában. A vetítés előtt mutatja be a világsztár a Rambo ötödik epizódjának első kockáit a fesztiválközönségnek.
Történelmi sétára invitálja az érdeklődőket a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás május 12-én, vasárnap.
Az Ezerarcú Délvidék a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Délvidéken élő népek sokszínű hagyományos kultúráját. A próbák szünetében kerestem fel az együttes vezetőjét.
A Magyar Bencés Kongregációhoz tartozik a pannonhalmi szerzetesek által alapított Szent Gellért Apátság is a brazíliai São Paulóban.
A PucciniFeszt zárásaként Gregory Kunde amerikai tenor június 10-én az Erkel Színházban ad Puccini-áriaestet.
A szakmai napok után a Velencei Biennále szombaton nyílik meg a nagyközönség előtt.
A Keep Floyding kezdetektől fogva feladatának érezte a Pink Floyd zenéjének hiteles és igényes tolmácsolását.
A Disney márciusban vásárolta fel a 20th Century Fox filmstúdiót. Ez a lépés számos bemutatásra váró film premierdátumát is átírta.
A 66. Sydney-i Filmfesztivált június 5. és 16. között rendezik meg..
Jön az Edda Művek, Peter Šrámek, a Margaret Island és Charlie.
A festő üzenni kívánt a szerelem istenének eltüntetett alakjával.
Farkas Ottó szorgalmas munkát végzett, erről tanúskodnak levéltári adatai is.