2019. május 9., 18:13

„Istenek vagyunk“: Aranybunkók-ősbemutatóra készülnek Komáromban

Javában folynak Csáky Pál író-politikus, az MKP EP-képviselője Aranybunkók című politikai szatírájának próbái a komáromi Csemadok-székházban. A Teátrum Színházi Polgári Társulás új előadásában a galád módon megtollasodott és hatalomhoz jutott, tömött erszényű, ám hiányos műveltségű „aranybunkókkal“ szembesülünk. 

Aranybunkók
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A május 12-én 18:30 órakor a Tiszti Pavilon dísztermében kezdődő ősbemutató görbetükröt állít az érdek-összefonódásokon és valós értékek helyett talmi csillogáson alapuló, pénzcentrikus társadalom elé.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akit gyakran felháborít az újgazdagok gátlástalansága. Attól, hogy valaki jókor volt jó helyen, s így érdem nélkül meggazdagodott, még nincs joga lenézni a másikat, vagy úgy viselkedni, mintha az egész világ az övé lenne. Ezt szeretném kifigurázni: lehet, hogy lett aranyuk, de ha nem tudnak viselkedni, attól még bunkók maradnak. Ez tehát az eddigi Csáky-daraboktól merőben eltérő darab, egyfelvonásos vígjáték. Azt szeretném, ha a közönség kinevetné ezt a habitust. Persze, a jó szórakozás mellett majd azon is elgondolkodhatunk, miként jutottunk el odáig, hogy az aranybunkók közül néhányan már újságírót is képesek voltak meggyilkoltatni“ - indokolta Csáky Pál egyfelvonásos színpadi játéka megírását, egyúttal összefoglalva annak közönséghez szóló, továbbgondolásra érdemes üzenetét.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Bár a vasárnap este bemutatandó előadás plakátján az olvasható, történik napjainkban – bárhol, bármikor, a figyelmes nézőnek rögvest beugranak helyi Abszurdisztánunk utóbbi három évtizedben lezajlott történései.

Azokat a Teátrum Színházi Polgári Társulás idézi fel, bízva abban, hogy nevesítés nélkül is ráismerünk a gyanús módon felkapaszkodott, ész- és igazságosztó milliomosokra.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Miután elolvastuk a Csáky úrtól kapott darabot, rájöttünk, hogy annak szereplőit mi nagyon is jól ismerjük. Kiválóan megírt, fajsúlyos szöveggel szembesültünk, s úgy döntöttünk, hogy azt mielőbb bemutatjuk. Megüzenve a kedves közönségnek: akinek nem inge, ne vegye magára...! Egyúttal remélve, hogy sokan ráismernek pár aranybunkó embertársunkra. Találó a műfaj: politikai szatíra, hiszen egyes újgazdagok nem tudnának labdába rúgni politika és a politikusok nélkül” - mondta el portálunknak Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja, a társulás vezetője.

A darab kapcsán megjegyezte: „Mindarról, amit korábban a Szovjetunióról tanítottak nekünk, kiderült, hogy csupa hazugság. Amit pedig a Nyugatról tanultunk, arról pedig bebizonyosodott, hogy sajnos teljesen igaz. Nos, a kapitalizmus velejáróit nyögjük napjainkban“. Szatíráról lévén szó, humorral bőven átszőtt az elgondolkodtató mondanivaló. Zsákovics László zenetanár-zeneszerző pedig a produkció zenei szerkesztőjeként odaillő zenei részletekkel erősíti és színesíti a szerző mondandóját.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„A közel egyórás előadásban Józsi nagyfőnököt alakítom, személyiségét lemásolva a környezetünkben basáskodó főnökökről, akik a törvény kiskapuit kihasználva gyanúsan tollasodnak“ - árulta el saját szerepéről Dráfi Mátyás, aki az utóbbi évek betegeskedése után, új erőre kapva vállalta e feladatot.

Németh István az előző évad végén ment nyugdíjba a Jókai Színháztól, azóta ritkán látni őt színpadon. Nemrég a komáromi színtársulat A félkegyelmű című darabjával a budapesti Nemzeti Színházban játszott, az új évadban pedig Az üvegcipő című vígjátékban osztottak rá szerepet, amely bemutatója még hátra van. A közkedvelt aktor bizonyára Csáky Pál darabjában is sokaknak szerez majd örömet játékával.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Miután a Teátrum A cigánytábor az égbe megy című előadásában helyettesítettem az egyik megbetegedett szereplőt, Dráfi Mátyás megkérdezte, hogy volna-e kedvem vele együtt előadni Csáky Pál Aranybunkók című egyfelvonásos színpadi játékát. Ahogy elolvastam a szövegkönyvet, azonnal elfogadtam az ajánlatát, mert nagyon megtetszett. Örvendetes, hogy végre valaki mert, és akart írni ezekről a társadalmat és embertársaikat lelkiismeretlenül kiszipolyozó újgazdagokról. Arról, hogyan élnek vissza a joghézagok nyújtotta lehetőségekkel, amelyek felett a politikusok is szemet hunynak. Diplomát, bértollnokokat, igazságot, hatalmat, csicskásokat, testőröket vásárolnak maguknak – Isteneknek képzelik magukat. A darabban a sittről kikerült, majd kellő tudás nélkül diplomát szerzett, örökké kételkedő, vállalkozó Pistit alakítom, akit Józsi főnök a kénye-kedve szerint formál, irányít“ - tudtuk meg „Nyemkótól“.

A produkció két műszaki munkatársa: D. Szabómihály Borbála és ifj. Hübsch Miklós, a színpadkép pedig Dráfi Mátyás ötlete alapján valósult meg. Az ingyenes ősbemutató után a Teátrum Színházi PT várja a további meghívásokat. Azért is, mert a közelgő európai parlamenti választások előtt felettébb érdemes megfontolnunk, hogy a pénzért szinte bármit-bárkit könnyen megvásárló „Józsibossokat“ és „Doktorpistiket“, vagy inkább a velük szembenállókat akarjuk-e képviselőinkként az EP-ben látni.
Aranybunkók
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.