Alig két hónappal 78. születésnapja előtt, szeptember 28-án adta vissza lelkét teremtőjének a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház jeles szólistája, Szűcs Róbert.
A korabeli Pannónia területén számos légiós tábort fedeztek fel a régészek az ásatások során.
A kedvezőtlen időjárás miatt a hagyományos Kossuth téri rendezvénynek idén a Csemadok-székház adott helyet, amelyet Écsi Gyöngyi, hetényi előadóművész egy órára Meseországgá varázsolt.
2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívást intézett mindazokhoz, akik fontosnak tartják a népmesék megőrzését és fennmaradását, ennek fényében szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján kihirdették a népmese napját is.
A kötet szerzője Molnár Zsolt középiskolai tanár, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának tagja, lektora Ligeti Dávid, a Veritas Intézet munkatársa.
Az Ördögszikla című alkotás más filmes megmérettetéseken is sikeres volt.
A programba egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták.
Mesén nőttünk fel, csodálatos történeteket olvastunk gyerekeinknek, most pedig már unokáinknak is.
Zeneszerzőként, népzenekutatóként, zongoraművészként és tanárként egyaránt maradandót alkotott.
Egy rendkívül erős asszony élete elevenedik meg a színpadon.
A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora szeptember végén betyárokkal foglalkozik.
A múlt hét végén mutatták be a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes TRIANON / 1-2-3aNON című táncszínházi előadását.
Bartók Béla 75 éve hunyt el, de zenei munkássága máig elemi erővel hat a zene különböző ágazataira.
A krasznahorkai váron még sok a munka, a rendelkezésre álló idő viszont nagyon kevés.
Az emlékfákat a térségbe látogató turisták is gyakran felkeresik, többnyire verslevelekkel érkeznek, így mindig újabb és újabb írások díszítik a fák lombjait.
A tűzoltók hét órán át küzdöttek a lángokkal, amelyek 3500 négyzetméternyi területen égtek.
Az irodalomtörténet .érdekes szegmensei az ismert írók és költők szerelmes levelei, amelyek fennmaradtak az utókor számára. Ezekből kaptunk egy kis ízelítőt.
Kiváló program az esősnek ígérkező vasárnap délutánra.
Kassa több híres filmrendezőt adott a magyarságnak.
Kilencvenmillió forintért kel el Munkácsy Mihály Fasor című festménye a Virág Judit Galéria által tartott őszi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban.
Franciaországban intézménynek számított.
Világszerte számos könyvesbolt jelentette be, hogy az írónő "transzfóbiája" miatt nem árusítja többé a könyveit.
Két évtizednyi zene. Egy mondatban összefoglalva ez mondható el a pozsonyi Deja vu Klubról.