„Örökös szellemi mámorban éltem” – Simándy Pál 11 éve Losoncon

2021. január 5., 20:02
Juhász Dósa János

„Fiatalon szép hívő esztendőket töltöttem Szlovenszkón. Sokat gondolok rá, vajon vannak-e ott ma is szép hívő magyar fiatalok?” – ezeket a sorokat 1937-ben küldte a Szlovenszkói magyar írók antológiája második kötetébe, amelyben az elszármazott írók kaptak helyet.

Simándy Pál
Fotó: Juhász Dósa János

Simándy Pál, vagyis eredeti családnevén Gombos Ferenc Igriciből, Tompa Mihály rokonaként került Losoncra, s amikor 11 év után visszament, joggal írja Ilku Pál, hogy Simándy egy olyan közösséget teremtett a kisebbségi sor(s)ba került Losoncon, amely a felvidéki irodalom „szűkített Nagyvárada” szerepét töltötte be.

130 éve született, a nevét is alig írták le az elmúlt évtizedek során. Még Losoncon sem.

Losonc Trianon utáni helyzetéről nem is olyan rég írtunk Foglár Gábor Ítéletidő című regénye kapcsán, amely az impériumváltás három hónapját meséli el. Ekkor érkezik a városba egy Igriciben született református lelkész, akit a szülőfalujában  1919 május elsején tartott forradalmi hangulatú beszédéért letartóztattak, de szabadlábon védekezhetett. Ezt használta ki, hogy Csehszlovákiába szökjön. Nem ő volt az egyetlen, aki az őszirózsás forradalomban és/vagy a Tanácsköztársaságban játszott szerepéért az emigrációt választotta.

Van, aki Bécs, mások Prága és Pozsony felé veszik az irányt, s később meghatározó szerepet játszanak a csehszlovákiai magyar irodalom kialakításában.

Kaczér Illés, Barta Lajos és felesége, Szucsich Mária, Antal Sándor, Jarnó József vagy a végleg Pozsonyban letelepülő Sas Andor, s még folytathatnánk a sort.

Gombos Ferenc, aki a tízes évek közepén kezdő hitoktatóként már töltött két évet Losoncot, Nógrádot választotta.

11 évet töltött a városban, amely bár gazdaságilag a húszas években teljesen megroggyant, szellemileg sose látott magasságokban ragyogott. S hogy ez így történt, abban oroszlánrésze volt Simándy Pálnak.

Gombos Ferenc, akiből Simándy Pál lett

1891 január 5-én, vagyis 130 éve született egy kis Borsod megyei falucskában, Igriciben. Igricit mi gömöriek Tompa Mihályról ismerhetjük, aki egy ideig itt nevelkedett atyai nagyszüleinél. Ebben a faluban küszködte a mindennapi szegények életét Gombos Ferenc édesapja, aki Debrecenben kitanulván a csizmadiamesterséget, visszatért a szülőfalujába.

1883-ban meg is nősült, felesége Tompa Mihály távoli rokona volt, s talán a géneknek is köszönhető, hogy

a fiú nem a csizmadiamesterséget választja, hanem a könyvekben leli az örömét.

A miskolci református gimnáziumban, majd a sárospataki református teológián folytatja a tanulmányait, s itt szerez lelkészi oklevelet is. 1903-ban jelenik meg Rákosi Viktor Elnémult harangok című regénye (még bőven Trianon előtt), amely Erdély elvesztésére, s a magyarság széthullására figyelmeztet, s ennek református pap hőséről kezdi használni a Simándy Pál nevet. A regényt pár éve fedezték fel újra, Békéscsabán színpadra is álmodták, s ezt a változatot (Nemlaha György) a napokban kezdték el próbálni Zalaegerszegen is.

Apostoli szegénységben, de töretlen hittel

A magyar csendőrség elől menekülve érkezik meg ismét Losoncra, ahol a református gimnázium magyar tagozatának igazgatója, Kons József segíti ki szorult helyzetéből, s 3-4 tanítványt irányít hozzá. Sokáig ezek s az itt-ott megjelenő (Kassai Napló, Korunk, Prágai Magyar Hírlap, Magyar Írás, losonci lapok) tanulmányai jelentik az egyetlen bevételi forrásait. S higgyék el, ez akkor sem volt jövedelmezőbb, mint manapság. Anyagi helyzetén csak az segít, amikor 1924-ben apósa segítségével átveszi Sextins Lajos szintén emigráns magyar papír- és írószer kereskedését. A bolt kínálatát kissé átalakítja (a reformátusirányú teológiai és vallásos művek terjesztésére helyezi a hangsúlyt), s új terjesztési módszerek (bizományi lerakatok szervezése, rendszeres kommünikék kiadása, kiterjedt levelezés) bevezetésével némi jövedelmet tud biztosítani maga és a felesége számára.

Oázist találtak a könyvesboltjában

 – írja Szalatnai Rezső,  Ezekben az években terjeszkedett Csehszlovákiában az YMCA vallásos protestáns egyesület (Young Man’s Christian Association, magyarul: Ifjú Emberek Keresztyén Szövetsége), amely Pozsony, Kassa és Beregszász mellett Losoncon építi ki a szlovenszkói központját, s 1929-ben a szervezet alkalmazotti állást kínál fel a számára, amelyet ő elfogad. De sok öröme nem telik benne, hisz mindössze néhány olyan emberrel hozott össze a sorsom az YMCA-ban, akikben érdeklődést tapasztaltam az evangélium korszerű problémái iránt. Ilyen volt a későbbi neves szlovák költő, Andrej Plávka vagy Emánuel Rádl prágai egyetemi tanár.

Komlós, Győry, Darkó és a többiek

Már első losonci ottlétekor ismerkedik a helyi szellemi élet kiválóságaival, a gimnáziumban ott van Bodor Aladár – maga is költő és irodalmár , s a húszas évek elején már bontogatja szárnyait Komlós Aladár, akivel életre szóló barátságot kötnek. De a városban tanul Darkó István, s az YMCA titkáraként Losoncon tölti munkanapjait Győry Dezső is.

Ahogy később Simándy visszaemlékszik,

a Komlóssal séta közben eltöltött órák felértek számára egy szabadegyetemmel,

s ekkor határozza el, hogy zsengéit megpróbálja megjelentetni.

Ignotus a Kassai Naplóban le is hozza a verseit Eretnek énekek címmel. 1921-ben jelenik meg Komlós verseskötete, a Voltam poéta én is címmel, s úgy döntenek, a kötetet nyilvános esten mutatják be. Az estre megtelik a gimnázium díszterme, s az a Scherer Lajos tanár méltatta a kötetet, aki előző évben indította el A Mi Lapunk című Ifjúsági lapját, amely az első nemzedék egyik legnívósabb kulturális lapjává nőtte ki magát. Az est sikerén felbuzdulva elhatározzák, szabadegyetemi előadás-sorozatot szerveznek. Az előadók között ott van rajta kívül Komlós, a szintén losonci Kudlák Lajos, Sacher Béla, Tótisz Béla, Magyar Emil és Gerő Gusztáv, s a kezdeményezésről lelkesen számol be a Tűz című lap is. S evés közben jön meg az étvágy.

1923-ban, Madách születésének 100. évfordulóján létrehozzák a Madách Kört,

amelyből már részt vállal Győry Dezső, Darkó István és a Feleden tanító Farkas István is, s ezekben az években olyan irodalmi nagyágyúk is eljutnak Losoncra egy-egy irodalmi est keretéig, mint Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Móra Ferenc, Mécs László vagy a neves előadóművész Ascher Oszkár és Móricz színésznő felesége, Simonyi Mária is.

Egy fölösleges levél Csehszlovákia magyar íróihoz

Már a húszas évek elején több kísérlet is történt egy egységes írószövetség létrehozására, de mind a Prágai Magyar Hírlap Darvas János általi kezdeményezése, mind Simándy kezdeményezése kudarcot vallott.

Utóbbi

1924 júliusában 44 csehszlovákiai magyar írónak küldi el a levelét,

amelyben arra kéri őket, nevezzenek meg legalább hét írót, akikből megalakulhatna az a bizottság, amelynek a feladata lenne az országos egyesület megszervezése.

30 író válaszol, s ez alapján a legtöbb szavazatot Simándy Pál, Komlós Aladár, Mécs László, Sziklay Ferenc, Márai Sándor, Kaczér Illés és Egri Viktor kapja. De a tervből végül nem lett semmi, ugyanis megfúrták. Mécs László például ezt írja Sziklay Ferencnek: „Dühösködtem, hogy olyan nagy reverenciával válaszoltok Simándynak. Quo iure ül bele ő a fennköltség elefántcsonttornyába ítélendő eleveneket és holtakat, s valahonnan a felhőkön túlról mondva véleményt a kis küzdő bogárkákról?”  1928-ban a Csehszlovákiai Magyar Újságírói Szindikátus (ma már ez is elképzelhetetlen lenne!) mégis létrehozott egy írói szakosztályt 208 névvel. Erre is válaszul keményen vonja meg a szlovenszkói magyar irodalom első tíz esztendejét a Nyugat hasábjain 1930-ban: „A decentralizáció íróvá mozdított Szlovenszkó területén hívatlant és hivatottat egyaránt. «Nyelvében él a nemzet», hangzott mindenfelé a politikai ízű jelszó és egy sereg ember jelentkezett azzal az igénnyel, hogy a közösség a puszta nyelvhasználat ellenében írónak tartsa és eltartsa.  A zavart még növelte az írók politikai és művészeti elfogultsága, amely egymás elleni acsarkodásra és igazságtalanságra vezetett. Íróink kölcsönösen rábizonyították egymásra a nyilvánosság előtt a dilettantizmus bűnét és a közönség készséggel hitte el mindegyik félnek azt, hogy igaza van.

Íróink és napilapjaink gyakorlatba vették a pajtáskritikát és a közönséget bizalmatlanná tették jó és rossz irodalom iránt egyaránt.

Mindez a dilettantizmusnak kedvezett s az első félidő kétségtelenül a dilettantizmus jegyében állt. Az irodalmilag művelt olvasó mindarra, ami a szlovenszkói magyar irodalom keretein belül jelentkezett, már eleve előítélettel tekintett és elfordult attól. Az olvasótábor másik része pedig tényleg odaállt a dilettantizmus pártjára.”  Simándy két lehetőséget lát a szlovenszkói magyar írók előtt. „Az egyik lehetőség, hogy megteremtődik egy sajátos szlovenszkói magyar irodalom külön fórummal, írógárdával, kiadói szervezettséggel és jellegzetes szellemmel...

A másik lehetőség, hogy a szlovenszkói szellemi élet értékei bekapcsolódnak az egyetemes magyar irodalom áramaiba, és azt fogják gazdagítani a maguk sajátos szellemével és színeivel.

Ez utóbbi út választására csábít a Nyugat új programja, amely a nemzeti koncentráció jegyében a szlovenszkói írók előtt is fel akarja nyitni a lap sorompóit. Ez utóbbi út mellett szól a szlovenszkói irodalmi élet anyagi és erkölcsi tehetetlensége, amiket tíz év óta hasztalan próbál leküzdeni. És végül ez utóbbi út felé von ellenállhatatlanul a nemzet kulturális egységének gravitációs ereje.”

Szintetikus világnézetét Rolland is üdvözölte

Evangéliumi hit, szocializmus, magyarság. Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső hatása, kálvinista hagyományok, Albert Schweitzer, Gandhi, Barbusse – célja szintézisbe hozni a két nagy hagyományt, a népiséget és a kereszténységet a szocializmussal.

A magyar kálvinizmus útja és Az elsikkadt hegyi beszéd című dolgozatai nagy visszhangot váltanak ki,

részleteiben, Krammer Jenő közvetítésével a Nobel-díjas Romain Rollandhoz is eljutnak, aki lelkesen üdvözli a felvidéki alkotót.

Losoncon adja ki Siralmak könyve címmel elbeszéléseit is, majd évtizedekkel később megírja visszaemlékezéseinek első részét (Diák a századfordulón) címmel.

Simándy Pál kollázs

A folytatás is elkészül, egy része megjelenik az Irodalmi Szemlében és a Fejezetek Losonc történelméből című kötetben, de sok más, forrásértékű kézirata várja, hogy egyszer majd leporolják.

Az egyik legtisztább embermagyar (Fábry Zoltán)

11 év után mégis úgy dönt, nem veszi fel a csehszlovák állampolgárságot, hanem visszatér Magyarországra. Bajcsy-Zsilinszky Endre közvetlen munkatársa lesz, a Szabadság, majd a Független Magyarország, a Szabad Szó, a Tiszántúl és a Magyar Élet munkatársa.

A felszabadulás után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium főosztályvezetője, innen „rohamnyugdíjazza” Rákosi Mátyás.

A hatvanas és hetvenes években még nem feledik barátai, Szalatnai Rezső, Komlós Aladár, Győry Dezső, Balogh Edgár és Turczel Lajos méltatják egykori tevékenységét, Brogyányiné Nagy Judit a pozsonyi egyetem magyar tanszékén ír róla szakdolgozatot, de az elmúlt évtizedekben a nevét is alig írták le.

E rövid visszaemlékezés végén idézzük Czine Mihályt:

Simándy Pál boldog lehet: a kicsiny magból, amelyet elvetett, nagy életek nőttek.

Kisvárosban, számkivetettként elindított valamit, új hit elé igazított. Győry Dezső okkal vallja: Simándy Pál sok-sok versének őse.”

Vésztő-Magoron a népi írók parkjában mellszobra (Hévvízi Sándor alkotása) áll, Igriciben emlékplakettet adtak ki a tiszteletére.

Üdvös lenne, ha a felvidéki és a losonci magyarok se feledkeznének meg róla.

Ma szinte utópisztikusnak tűnő munkássága s apostoli tisztaságú elvei sose voltak még annyira fontos útmutatóak, mint manapság. Kérdés, meg tudjuk, meg merjük-e fogni a kezét, hogy belekapaszkodjunk.