A sorozat egyik központi eleme, hogy hatásosan rámutat a kapitalista társadalmi rendszerek hibáira és igazságtalanságaira.
Az ír énekes egyedi hangja és stílusa üdítően hat a feldolgozásoktól túlterhelt popkultúrában.
Bár megjelenésekor nem fogadták túl lekesen, ma már tudjuk, hogy az Utas és holdvilág mindenkinek szól, aki valaha úgy érezte, hogy az élet több annál, mint amit a társadalom tálal nekünk.
Nyolcvan éve, 1945. január 27-én halt meg Szerb Antal író, irodalomtörténész, műfordító, a Magyar irodalomtörténet és A világirodalom története szerzője.
Ronnie James Dio, a Rainbow és a Black Sabbath legendás énekese, aki később szólóban is sikeres tudott lenni.
A kötetben szereplő folklóranyag java része terepkutatás eredménye, melyekre 2007–2010 között került sor.
A lakás 1977-ben, a költő születésének századig évfordulóján vált emlékmúzeummá.
Él Dunaszerdahelyen egy művészember, akit szinte mindenki ismer a városban, de csak kevesen tudják róla, hogy Munkácsy-díjas szobrászművész.
Az érsekújvári Czanik Ferenc már egészen fiatalon elkezdte gyűjteni a fekete korongokat, ami nem véletlen, hiszen zenész családba született.
Strba Sándor legújabb, szlovák és magyar nyelvű válogatása, a Mozaika diel – Írások mozaikja egy sajátos portrégyűjtemény, amelynek szereplői Érsekújvárhoz kötődnek.
Závada Pál Pernye és fű című legújabb regénye 1988-ban játszódik, a Kádár-korszak vége felé, a rémes és pusztulásra érett rendszerben.
Számos sikerprodukció tér vissza új évaddal, de közülük sokaknak az idei lesz egyben az utolsó is.
Nyolcvanegy éves volt.
A kéziratban létezett esszéje is bekerült ebbe az új kiadásba.
A brutalista című film vágója, Jancsó Dávid is esélyes az Oscarra.
Az MCC Felvidék idei első rimaszombati vendége a kortárs népi kultúra egyik legismertebb képviselője, Berecz András volt.
Pálos György 55 éve hagyott itt bennünket.
Komáromban rendhagyó módon ünnepelték a magyar kultúra napját.
Idén Barcs Kriszta pszichológus új könyve, az Így működik a szerelem került a fa alá, amely igazi különlegesség a fiatal olvasók számára.
Ismerkedjünk meg egy magyar katonatiszttel, Fabricy Kováts Mihállyal (1724–1779), akit az amerikai könnyűlovasság alapítójának tartanak.
Az újabb felvidéki lovagok: Szalay Szilvia és Bocsárszky Attila.
A Rudyard Kipling meséjén alapuló darab egyszerre szól barátságról, bátorságról és az élet fontos tanulságairól.
Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Népzenei gyökerű kompozíciókból rendez hangversenyt január 27-én a Hagyományok Háza.