A majális a hagyományőrzés jegyében zajlott
Alattomos fenevadként támad a Metallica új albuma
A cím alapján szabadon: Mondjatok egy okot, miért ne hallgassunk ilyen kitűnő dalt?
A felvidéki zenészek is gyászolnak
Az élő zene varázsa Szarka Gyuláékkal. A program a Kossuth-díjas muzsikus tavaly megjelent Petőfi dícsérete című albumának gerincére épült.
A hallgatók egy-egy, szívüknek kedves téma mentén állítanak össze koncertprogramokat.
A dal egyszerűsített változatát Rúzsa Magdi tette ismertté a magyar hallgatók körében.
Izgalmas könyvvel jelentkezett az Edda Művek gitárosa, Alapi István
Még legnagyobb ellenségei is kénytelenek voltak elismerni rendkívüli képességeit.
Konferencia a rendszerváltás előtti erdélyi magyar könnyűzene lehetőségeiről és buktatóiról.
Az együttes nemcsak zeneileg építkezik tudatosan
Könyvtári zenélgetés a nagymegyeri Big Man Banddel
A „csöves” rockhimnuszok zeneszerzője
Harmadik CD lemezükön dolgoznak
Ez a program elsősorban nem a széles nyilvánosság számára készült
A No Para fülbemászó dallamaihoz ironikus dalszövegek társulnak.
Sokan őt tartják a „brit szellem” magyarországi meghonosítójának.
Már az induláskor írtak saját dalokat, konkrétan négyet, közülük kettőt jelenleg is játszanak.
Cseh Tamás 2009-ben bekövetkezett halála óta január 22-én már nemcsak Kölcsey feledhetetlen soraira emlékezünk.
Fellép a Góbé, a lengyel Kapela Maliszów és a szlovák Nogaband.
Érdemes újra meghallgatni, mert a zene és a szöveg is időtlen klasszikus.
A csapat tagjai új névvel és kisújfalui illetőségű Kozák Péter énekessel viszik tovább a rock n' roll zászlaját
Hogy egy adott dal milyen stílusban íródik meg, azt mindig a vers dönti el.
Nagy szerepe van abban, hogy a felvidéki magyar könnyűzene megmutatkozhatott a budapesti Rockmúzeumban