Meztelen ember, szemben a csenddel: nyolcvanéves lenne Cseh Tamás
Január 22-én töltötte volna be nyolcvanadik életévét Cseh Tamás. 120 évvel korábban fejezte be szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc nemzeti imánkat, a Himnuszt. 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a Magyar Kultúrát, Cseh Tamás 2009-ben bekövetkezett halála óta január 22-én már nemcsak Kölcsey feledhetetlen soraira emlékezünk.
Cseh Tamás egy ma már távolodóban lévő korszak hiteles krónikása volt. Halála óta másképpen szól a Tangó, a Budapest, a Csönded vagyok és a többi, de a keserédes dalok máig furcsán ismerősek. Hazáról, hitről, szerelemről – elveszni látszó értékekről dalolt a Kádár-kor krónikása. Az általa megszólaltatott rég pangó tangó több volt dalnál, életformává vált a maga idejében.
Számára nem díszlet a kádári jelenidő, mélyen megélt valóság: ó a régi, ó a Balaton, régi nyarakon. Lobogó fiatalság van ebben a dalban, és persze a kádári alku: amikor már felszáradt az ötvenhatban kiömlött temérdek vér, megint túlélni kellett, mi több, élni! Csak éppen a nemzetből lakosság lett, a polgárból alattvaló.
Cseh Tamás lelke mélyéig polgár volt egy reménytelenül elszürkült világban. Szinte érezni az elmúlást, ami méltósággal szövi át a dalok utolsó taktusait, a tánc végső lépéseit. A polgárság, az értelmiségi lét emelt fővel ment ki a divatból. A fojtogató, kiúttalan értelmiségi lét metaforája a presszó, ahol sosincs záróra. Ahol minden pohár után jön újabb pohár.
Ahol végtelen a táncparkett, ahonnan lelépni igazából sosem lehet. Hát ezért forgunk, ahogy adódik… A felfagyott országút ott visz a sótartó mellett, s a lábunk alatt Deák Ferenc úr pipája. Az ónkancsó mellett nincs kiegyezés, csak bodor pipafüst.
Cseh Tamás Bereményi Gézával alkotott elválaszthatatlan párost. Közös horizontjuk az ócska cipőtől a pályaudvari váróteremig terjed.
Néha nincsen más ebben a dalban, mint egy hőhullám harmadik napja. Mégis, a sorok között ott rejlik a bizonyosság, a létezésnek tétje és értelme van.
Meztelen ember, szemben a csenddel: szinte látjuk Cseh Tamást, az előadóművészt gitárral kezében ülni a színpadon, az első akkordok után oldódik a feszültség, arcára kiülnek az érzelmek, a dalok életre kelnek.
Elmondom, mid vagyok, mid nem neked. A művész és a közönsége: csönded vagyok, ha rám így kedved van, maradhatok.
Cseh Tamás itt hagyott minket Európa fényudvarában, Kelet és Nyugat között. Közép-Európa, Köztes-Európa. Nem is Európa. Igenis Európa!
Kilencvenben rajtunk maradt télikabát. Élünk és fúj a szél. Azóta is telente vasárnap elkopnak fehér ingeink.
Aki érti, tudja, Cseh Tamást ismerni és szeretni egyet jelent a bizonyossággal, hogy polgárnak és magyarnak lenni érdemes. Még most is, még itt is.
